Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Grendel Lajos: Thészeusz két szék közé esik, majd eszmét cserél Istennel (regényrészlet)
Grendel Lajos szeret engem. Mert úgy látszik, nem tudok szeretni. Akit megkaptam, az máris távolodni kezd tőlem. Jaj annak, akit megszerettem, mert holnapra idegenebb lesz a legidegenebb ismeretlennél is. Senkiben sem találom meg magamat.- Ne magadat, hanem engem keress az emberekben - mondta a kis párafelhő a tévé felől. - Akkor nem fogsz csalódni. Engem mindenkiben megtalálsz, egy-egy pillanatban még a legelvetemültebb apagyilkosban is. Csak ha bennem hiszel, tudsz igazán szeretni.- Hát persze: hit, remény, szeretet - mondtam gúnyosan.- Az igazság én vagyok - mondta Isten türelmesen. - Ennélfogva a legnagyobb közhely is, természetesen.- Rendben van - mondtam. - Ezt értem. Itt van még ez a Halápi-ügy, bizonyára hallottál róla.- Hogyne - mondta Isten. - Ismerem őt magát is. A 3477-es számú katlanban fő a C-blokkban. Megérdemli.- Nos, én azt a feladatot kaptam az intézetben, hogy egy nagy tanulmányban méltassam földi pályafutását, és meglehetősen tanácstalan vagyok. Nem az a dolgom, hogy kiderítsem, milyen ember volt a valóságban, hanem az, hogy összegyűjtsem az érdemeit, és példának állítsam őt mások elé. Ez így rendben is lenne. Nincs reménytelenebb vállalkozás annál, minthogy megállapítsuk valakiről, milyen is ő tulajdonképpen: jó ember, rossz ember? Ezek nem releváns kérdések. Az ilyesmi megállapíthatatlan. Jó adag naivitást feltételezne a részemről, ha én valakiről ki merném jelenteni, hogy jó ember volt, vagy rossz ember volt. Rólam elmondható, hogy jó ember vagyok, de ugyanúgy az is, hogy gazember vagyok. Attól függ, hogy kit kérdezel meg. Nagy a gyanúm, nemcsak én, hanem mindnyájan több életet élünk, egyazon pillanatban jók is vagyunk és gazemberek is. De ha így van, akkor meghatározhatatlanok vagyunk, akkor mindent szabad, akkor nincsenek erkölcsi szempontok. Akkor a jellemünk maszk csupán vagy szerep. Sosem fogom megtudni, hogy Halápi Gusztáv milyen ember volt valójában. A rajongói szerint csodálatos ember, az ellenségei szerint gonosz ember. És nem érdekes, hogy a rajongói-e vagy az ellenségei vannak többségben. Vagy mégis csupán ilyen szimpla matematika az egész? Azok vagyunk, akiknek mások látnak bennünket? Tehát úgy kell viselkednünk, hogy mások jó, de legalábbis megfelelő embernek lássanak minket? Konformistáknak kell lennünk? De mihez mérve jó valaki? Hozzád mérve, aki a legfőbb jó vagy? És mit kezdjek ennek az embernek a mostohalányával, aki azt várja tőlem, hogy gyűlöljem Halápi Gusztávot, leplezzem le és semmisítsem meg őt? Mi közöm van hozzá? És kinek vagy minek a nevében tegyem? A te nevedben? Hogyan jövök én ahhoz, hogy a te nevedben lépjek föl? Bizonyos értelemben én sem vagyok különb, mint Halápi Gusztáv. Nem hiszek benned, tehát nem tudom megalapozni magamban a jót. Ha jót cselekszem, az csupán egy szeszélyes gesztus a részemről. Semmi sem indokolja, hogy jó és igazságos legyek. A jóság és az igazság nélküled fikció csupán.- Ismerős kétségek - hangzott a kis felhőből, amely most labda formájúvá sűrűsödött a szemem előtt. - Bizonyára ismered Thészeusz királyfi történetét. Tekintsd az életedet labirintusnak. Tekintsd úgy a történetet, hogy nincs Ariadné fonala, hogy nincs semmilyen iránytű vagy térkép. Az iránytűt neked kell meg
