Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Grendel Lajos: Thészeusz két szék közé esik, majd eszmét cserél Istennel (regényrészlet)
GRENDEL LAJOS THÉSZEUSZ KÉT SZÉK KÖZÉ ESIK, MAJD ESZMÉT CSERÉL ISTENNEL Amíg én Halápi Gusztáv magasztos életének mélyén gyöngyszemeket halászgat- tam, Olga elvágta a gordiuszi csomót. Történt egy este, hogy moziból hazaérvén (ahol Imolán újfent kitört az elmebaj, mert Ottóját elvitték katonának) kis lakomba toppanék, s Olga nem repült karjaimba, és nem csüggött ajkamon szótlanul, hanem bevezetett a haliba, ahol várt rám valaki. De nem a vén, ragyás belgyógyász, hanem egy bájgúnár, aki Kalámusz elvtárs névre hallgatott, függöny- rojt fazonú frizurája, mint Gullitté, a holland-szerecsen csodacsatáré, izzadása, mint űzött bikáé, és barna éjfél szeme pillantása. Hát te kicsoda vagy? Rokon? Szerető? Barát vagy ellenség? Elég késő volt, s már hűvösek az esték. Felakasztottam a fogasra ballonkabátomat, s amint az szokásom, ha későn jövök haza, bekukkantottam Attila szobájába. A szoba üres volt. Megijedtem, hogy talán beteg, és kórházba kellett vinni. Olga sietett megnyugtatni, hogy semmi baja a fiunknak, Lacikával játszik, vagy talán már lefeküdt aludni.- Ki az a Lacika?- A Pista kisöccse. Nyolcéves. Nem értettem semmit.- És ki az a Pista? - kérdeztem.- Én - jelentkezett a göndör hajú, fiatal Kalánusz elvtárs a sarokból. Rossz sejtelmeim támadtak, s ezek lépésről lépésre beigazolódtak. Valamiképpen a dominóelv szerint. Egyik katasztrófát követi a második, a másodikat a harmadik, és így tovább. Van egy katasztrófagóc, miként zivatargóc is van és más gócok, és én ennek a katasztrófának a kellős közepén találtam magamat. Persze ha figyelmesebb, körültekintőbb és jövőbe látóbb vagyok, már régen rá kellett volna jönnöm, hogy ma rossz napom van. Olyan nap, amikor bármi megtörténhet, még a számlát is benyújthatják. Kezdődött az egész Imolával, aki elcsalt a francia művészfilmre, majd a nézőtéren, amely tátongott az ürességtől, jó messzire ült tőlem, nem oda, ahová a jegye szólt, s figyelmeztetett, hogy ne merjem követni. Kétségtelenül szenvedett, mert bár Ottó megint felbukkant az életében, de mindjárt el is vitték katonának, tehát most gödrös matracon aiszik, cibakot reggelizik, és csak a távolban, elérhetetlenül ragyog, valahol a horizont alján a bakkecske és a kannyúl csillagkép között. Amint a mozivászon kifehéredett, parádésan összevesztünk. Az est gyönyöreit betetőzte, hogy mindjárt a film után egy Pálházi nevű grafikus csapott le Imolára az utcán, miközben a hársfák lombjai között szunnyadó este né
