Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Hizsnai Zoltán Z.: Németh István versei elé - Z. Németh István: A magány definíciója; Ezüst szél; Mindennapi szerepeim; Mary Jane; Elidegenedés (versek)
Ezüst szél Szeretnénk tetten érni a hajnalt amikor eljön és vörös rózsáival megtisztítja a várost kivájja a koponyánkban dagadó álmokat melyek már-már kinyomják a szuszt oxigénban úszkáló agyunkból Nyakig ülünk a lázadásban két tűz közötti árnyékbohócok Legyek a kozmosz fekete levesében pergünk akár a méz és olvadunk mint a napfényben az átmázolt csillagok Darázsként mar belénk a reggel mamutok csontjával fésülködünk s hajunkból kiröppen egy madár csőrét a génjeinkbe mártja fejünkhöz kapva vonaglunk a sors felcicomázott műtőasztalán Nyájas hiénák szomjan halt halak fészküket rakó bőregerek bedagadt szemű kőszáli sasok és kátrányszagú meteoritszemcsék kerülnek elő Ekkor a delelőtt csönget be féksikolyaival hordágyon hozza gőzölgő ebédünket Részekre szeleteljük a délutánt a tányér alján már az alkony pöffeszkedik alig bírjuk lenyelni annyira kövér aztán egészen éjfélig emésztünk Ezüst szelekben szárított hajunk lassan őszessé permetezi a várost bemocskoló lucskos éjszaka
