Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Lanstyák István: Töprengések a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéről
Töprengések a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéről Az előzőekből kitűnik, hogy az egyéni kétnyelvűség típusainak föltárásában is fontos szerepét állapíthatjuk majd meg az illető közösség kétnyelvűségi típusának. Ez azonban nem határozza meg teljes mértékben az egyén nyelvtudását; a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy egyazon közösségen belül is az egyes beszélők második nyelvi ismerete (sőt első nyelvi ismerete is) igencsak eltérő lehet (vö. Gál 1979, 12). Olyan szociolingvisztikai tényezők játszanak itt szerepet, mint pl. a beszélő életkora, iskolázottsága (ezen belül pedig az, hogy milyen tannyelvű iskolába járt), szüleinek anyanyelve és etnikumhoz való viszonyulása, a beszélő munkahelyének nemzetiségi viszonyai stb. Egyik döntő tényezőnek bizonyul majd alighanem a két nyelv elsajátításának ideje és módja. Bizonyára a magyarszlovák kétnyelvűség kutatásában is hasznos lesz megkülönböztetni azokat a kétnyelvű beszélőket, akik a két nyelvet egymástól függetlenül, eltérő beszédhelyzetekben sajátították el és használták (ún. koordinált kétnyelvűek) azoktól, akik a két nyelvet egyszerre és azonos beszédhelyzetekben tanulták (ún. összetett kétnyelvűek). Az első csoporton belül továbbá megkülönböztetik azokat a beszélőket, akik a két nyelvet azonos kulturális kontextusban sajátították el (pl. az egyik szülővel az egyik nyelven beszéltek, a másikkal a másikon, ill. az egyiket otthon használták, a másikat az iskolában), valamint azokat, akik a két nyelvet két eltérő kulturális kontextusban sajátították el. (Vö. erre Göncz 1985, 16, 35-43; Lehiste 1988, 29, 33). Az egyén szociolingvisztikai szempontból meghatározó jegyei, valamint a lakóhelyeként funkcionáló település jellemző adottságai valószínűleg összefüggnek egymással. Munkahipotézisként már most fölállíthatjuk, hogy a beszélők különböző, szociolingvisztikai alapon elkülönített csoportjainak kétnyelvűsége nem azonos mértékben függ a település jellemző adottságaitól. A műveltebb, ill. a társadalmi hierarchiában magasabban álló beszélők között országos viszonylatban kisebbek a különbségek a tekintetben, mennyire jól beszélik a második nyelvet, mint a kevésbé műveltek, ill. a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán állók körében. Ez utóbbiak kétnyelvűségének jellege sokkal nagyobb mértékben függ pl. a település olyan adottságaitól, mint a magyarság arányszáma, a nyelvhatár közelsége, tehát lényegében attól, hogy a beszélőknek elemi napi tevékenységük során mennyi alkalmuk van a második nyelv használatára. (Kérdés egyébként, mi a helyzet e tekintetben az első nyelvvel.) - Ez a törvényszerűség egyébként párhuzamos lenne azzal a közismert jelenséggel, hogy a műveltebb, ill. magasabb társadalmi státuszú egynyelvűek nyelvhasználata általában földrajzilag kevésbé tagolt (kevésbé nyelvjárásias), mint a kevésbé művelt ill. alacsonyabb társadalmi státuszú egynyelvűeké. NYELVVÁLASZTÁS - KÓDVÁLASZTÁS A kétnyelvűség egyes típusait meghatározó tényezők ismerete alapvetően fontos a kétnyelvűségi kutatások egy további lényeges területének, a nyelvválasztás problematikájának a vizsgálatában is. Az alapkérdés itt az, melyek azok a tényezők, amelyek megszabják hogy az adott közösségben a beszélő egy bizonyos beszédhelyzeten a két nyelv közül melyiket választja. Itt nyilvánvalóan legalább két esetet kell majd megkülönböztetni: 1. Amikor a választás kényszerű, tehát a beszédhelyzet többé-kevésbé egyértelműen megszabja, melyik nyelven kell megszólalni ahhoz, hogy a kommunikáció sikeres lehessen. 2. Amikor a megszólalás nyelve sokkal inkább az egyén pillanatnyi meggondolására (vagy hangulatára) van bízva. A választás ez utóbbi esetben sem teljesen önkényes, ennek hátterében is fontos (csak éppen nehezebben kitapintható) lélektani, társadalmi és egyéb törvényszerűségek állnak. - Ez utóbbi kérdést „a kétnyelvűség sitilisztikájá“-nak is nevezhetnénk, hiszen olyankor, amikor a beszédhelyzet nem szabja meg egyértelműen, melyik nyelven kell megszólalni, a megszólalás nyelve jelez valamit, járulékos információt hordoz. A nyelwálaszás kérdését hiba volna elszigetelve vizsgálnunk: célszerű, hogy ez általánosabb értelemben vett kódválaszás egyik sajátos eseteként kezeljük. Hiszen nemcsak a kétnyelvű beszélők sajátja, hogy más-más beszédhelyzetben más-más módon fejezik ki mon
