Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Václav Havel: Egy szó a szóról
Egy szó a szóról Ugyanaz a szó egyszer alázatos, máskor gőgös lehet. És végtelenül könnyen és a legkisebb feltűnés nélkül megtörténhet, hogy az alázatos szó gőgössé változik, de a gőgös szó csak nagyon nehezen és nagyon hosszú idő múlva változik alázatossá. Ezt a béke szónak az én országomban tapasztalt sorsán próbáltam szemléltetni. A mi világunk és mindenekelőtt Európa különös keresztúton áll a Krisztus utáni második évezred végén: sokáig nem volt ok arra a reményre, hogy minden jói végződik, és egyben soha nem volt annyi ok arra az aggodalomra, hogy ha minden rosszul végződnék, akkor az végleges katasztrófa lenne Nem nehéz kimutatni, hogy mindazok a legfőbb fenyegetések, amelyekkel a világnak ma szembe kell néznie az atomháborún kezdve az ökológiai katasztrófán át a szociális-civilizáicós katasztrófáig (az utóbbin a gazdag és szegény egyének és a gazdag és szegény nemzetek közötti szakadékot értem), egyetlen közös okot rejtenek valahol a zsigereikben: az eredetileg alázatos szó észrevétlen átalakulását gőgös szóvá. Gőgösen kezdte hinni az ember, hogy mint minden teremtmények tetőfoka és ura, azt teheti a természettel, amit akar. Gőgösen kezdte hinni az ember, hogy az ész birtokában tökéletesen és teljes egészében meg tudja érteni saját történelmét, és aztán mindenki számára boldog életet tud megtervezni, és hogy ez a terv jogot ad neki arra, hogy mindenkit, akinek ez a terv nem tetszik, félresöpörjön útjából a mindenkinek biztosítandó állítólagos jobb jövő nevében, amelynek kulcsát egyedül ő találta meg. Gőgösen kezdte hinni magáról az ember, hogy ha szét tudja rombolni az atommagot, akkor már olyan tökéletessé vált, hogy nem fenyegetheti az atomfegyverkezési verseny veszélye, még kevésbé az atomháborúé. Mindezekben az esetekben sorsdöntőén tévedett. És ez rossz. De mindezekben az esetekben már kezdi megérteni, hogy tévedett. És ez jó. Mindezeken okulva, nekünk mindannyiunknak harcolnunk kellene a gőgös szavak ellen, és figyelmesen kutatnunk a gőg kakukktojásai után a látszólag alázatos szavakban. Ez, amint látjuk, távolról sem csupán nyelvészeti feladat. A szóért és a szó iránt érzett felelősség vállalására való buzdításként ez eredendően erkölcsi feladat. Persze mint ilyen nem gyökerezik az általunk belátható világ horizontján belül, hanem valahol ott, ahol az az Ige lakozik, amely mindennek a kezdetén állt és amely nem emberi szó. Nem óhajtom magyarázni, miért van ez így. Mert ezt sokkal jobban annál, mint ahogy én megtehetném, megtette már az önök nagy elődje, Immanuel Kant. Köszönöm figyelmüket. Hrádecek, 1989. július 25. Fordította Zádor András (A fordítás a Rómában megjelenő Listy 1989, 6. számában közölt szövegből készült.)
