Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Václav Havel: Egy szó a szóról
Egy szó a szóról Vagyis: nyilvánvalónak látszik, hogy akár tudatosan, akár tudattalanul-és bizonyos értelemben jogosan - kezdettől fogva hiszünk szavunk világformáló hatásában. Miért mondom, hogy „jogosan“? Valóban olyan emberi az emberi szó, hogy változtathat a világon és befolyásolhatja a történelmet? És ha kezdetben valóban birtokolta ezt a hatalmat, vajon birtokolja-e ma is? Önök olyan országban élnek, ahol nagy a szó szabadsága. Ezzel a szabadsággal bárki bármilyen célból élhet, anélkül hogy a többiek erre okvetlenül felfigyelnének, és - ami még fontosabb - anélkül, hogy foglalkoznának vele. Ezért azt a látszatot kelthetem önökben, hogy eltúlozom a szó jelentőségét, egyszerűen azért, mert én viszont olyan országban élek, ahol a szó súlyát és radioaktív sugárzását nap mint nap bizonyítják azok a szankciók, amelyek a szabad szót sújtják. Nemrégen az egész világ megemlékezett a nagy francia forradalom két- századik évfordulójáról; ezzel összefüggésben lehetetlen nem gondolni az Emberi és Polgári Jogok Deklarációjára, amelyben többek között az áll, hogy minden embernek joga van nyomdát fenntartania. Azokban a napokban, tehát pontosan kétszáz évvel ama deklaráció érvénybe lépése után František Stárek barátomat két és fél évi börtönre ítélték, mert egy független kulturális folyóiratot gyártott, a Voknot (Ablak); nem magánnyomdában, hanem egy özönvíz előtti nyikorgó sokszorosítógépen. Röviddel ezelőtt Ivan Jirous barátomat tizenhat hónapi börtönre ítélték azért, mert írógépen szétkiáltotta azt, hogy a mi országunkban sok justizmordot követtek el, és hogy igazságtalanul elítélt embereket ma is agyonkínozhatnak a börtönökben. Petr Cibulka barátom most fegyházban ül azért, mert szamizdat szövegekkel dolgozott és nonkonformista énekesek és együttesek hangfelvételeit terjesztette. Igen, ez mind igaz. Valóban olyan országban élek, ahol egy írókongresszus vagy valamely ott elhangzott beszéd megrendítheti a kormányzatot. El tudnak képzelni ilyesmit a Német Szövetségi Köztársaságban? Igen, olyan országban élek, amelyet huszonegy évvel ezelőtt megrengetett Ludvík Vaculík barátom szövege, amely - mintha csak bizonyítani akarná a szó hatalmával foglalkozó elmélkedésem igazát - a 2000 szó címet viselte. Többek között ez a szöveg is indokul szolgált arra, hogy egy bizonyos éjszakán öt idegen hadsereg lerohanja országunkat. És egyáltalán nem véletlen, hogy azokban a percekben, amikor ezeket a sorokat írom, kormányzatunkat egy egyoldalnyi szöveg remegteti meg, amely mintha ismét az itt elmondottak és elmondandók illusztrálására szolgálna; a Néhány mondat címet kapta. Igen, valóban olyan társadalmi rendszerben élek, amelyben a szó minden hatalmi apparátust megrázkódtathat, ahol a szónak nagyobb ereje lehet, mint tíz hadtestnek, ahol Szolzsenyicin igaz szavát olyan veszedelmesnek érezték, hogy a szerzőt erőszakkal repülőgépre ültették és exportálták. Igen, ott élek, ahol a Szolidaritás szó képes volt egy egész hatalmi blokkot megingatni. Ez mind igaz, sokat írtak már erről, és nagyrabecsült elődöm, Lev Kopelev is beszélt róla ezen a helyen. De én most ettől kissé eltérő céllal szeretnék foglalkozni ezzel a témával. Nemcsak arról szeretnék beszélni, hogy a szó a totalitárius rendszerekben hihetetlen súlyra tett szert; nem akarom a szó titokzatos hatalmát csupán azzal il