Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

skej akadémie vied, Bratislava 1966, 9—16; úgyszintén lásd az általa szerkesztett évkönyvet és antológiát — Pred tvárou všetkých. Slovenský spisovateľ, Bratislava 1985, valamint az avantgárddal foglalkozó tudományos konferencia anyagát — Problémy literárnej avantgardy [Vydavateľstvo SAV, Bratislava 1968] és az Avantgarda 38. Štúdie, články, dokumenty [Slovenský spisovateľ, Bratislava 1969] kiadványt). A nadrealizmusnak a hazai hagyományokhoz fűződő kapcsolatai s hagyománnyá váló hivatkozása Janko Kráľra Michal Považan teoretikus és irodalomkritikai munkásságában fedődik fel. Az irányzatról viszonylag szinkronban írt monográfiát Miloš Tomčík (1949), aki a folytatásban Vladimír Reisel és Július Lenko költészetével foglalkozott (1983, 109—122; utószó Július Lenko V nás a mimo nás. Výber z veršov [Slovenský spisovateľ, Bratislava 1964] kötetéhez [191—211]), s a szlovák irodalom e fejezetét ma sem tartja az irodalomtudományban lezártnak (1987). Átfogó jellegűek a tárgykörben Stanislav Smatlák dolgozatai (1964, 1966, 1972, 220—255); ismézé- sében a csoport egyik ortodox költőjét választja: Poetika nadrealizmu a lyrika R. Fabryho (i. m. 256—265). A jellemzésekből kitűnik az irányzatnak nemzedék- és csoportjellege, az utóbbi sajátos kapcsolatban a hazai képzőművészettel és a kortárs tudományossággal (lásd uo. 256), amivel a kísérletezés csakúgy összefüggésben áll, mint a teória igénye és a felkészültség mint feltétel. (Mindebben fontos szerepet töltött be metodológiailag a „Bécsi Körhöz” is közel álló Tudományos Szintézis Társulat [„Spolok pre vedeckú syntézu”, VS], amely 1937-ben létesült s amelynek egyik ülésén 1939-ben olvasta fel Arany László a kétnyelvűségről szóló tanulmányát. A kérdést a szerző a prágai nyelvészkör funkcionális szempontjai alapján taglalja, a nyelvi tudat, a norma és a nyelvhasználat-stílus kategóriáiban, kitérve a fonetikai-fonológiai áthatásokra is; lásd: Arany, A. L.: Psychologické základy javov bilingvistických. In: Linguistica slovaca I.—II., Novák, Ľ., red., Bratislava 1939/1940, 39—52.)

Megjegyezhetjük, hogy a csoport tagjainak különtartását M. Považantól kezdve szinte mindenki észreveszi, s az — szerintünk — első kötetétől fogva Július Lenko költészetében a legszembetűnőbb. A többiektől eltérőleg nem fordítja a franciákat (hanem Rilke, Novalis, Hölderlin ragadja meg; szlovák—német szakos tanár; első kötetének címe Oskar Loercke egyik verskötetének címét juttatja eszünkbe — Wirklichkeitenin mir und ausser mir, 1929), s gyakran idézik M. Považanhoz írt levelét 1942-ből, amelyben kifejti, hogy „Ne legyünk minden áron szürrealisták, de amellett írjunk igazán új és szép költészetet...” (lásd. Slovenské pohľady, 80, 1964, 9, 80. I.). S ebben nála a tudatosság, a teoretikus képzettség, az erurópai és a szlovák műveltségi hagyomány, valamint az etikainak állandó jelenléte érződik. (Az irányzat irodalmához lásd: Fedor, M., szerk., Slovenský nadrealizmus. Anotovaná bibliografia. Matica slovenská, Martin 1968).

■5 A szónak-motívumnak a középpontba állítása, amint azt tanulmányaiban találjuk, további részletezést-megvilágítást igényelne, esetleg a fordítás tanúságtételének a bevonásával alakítható szabatosabbá. A szerző a metaforát az irányzatban másodlagosnak minősíti (1964, 20 és másutt), amit alig fogadhatunk el. Július Lenko lírájának épp erősségeként tudjuk be — amint azt a dolgozatban részletezzük — költői képeinek, metaforáinak pregnánsságát, amelyhez nyelvi kötöttségük is hozzájárul. A fordítás ezeknél az eredeti „másítha- tatlanságát”, egyöntetűségét rendszerint nem éri el, s terjengősebb. Főképpen az ige jelentésből vagyunk kénytelenek a magyarban sokat elhagyni, mint például a költői újításként felfogható elöljárós „odvisneš” igealaknál a releváns igei aspektust a Poézia című versben (Pohorie beznádeje, 37; fordítása i. h. 39): „Možno za to odvisneš v slučke blesku na okraji cesty” — Bizonnyal villámhurokba akasztanak ezért az útszélen ~ Amiért nyilván villámhurokba