Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

kontextus”, szószerkezet sajátja, amelyben az egyik tag meghatározza a másik fordítását (i. m. 42). (A fordításegyenérték bonyolult és sokrétű kérdésének taglalásába nem bocsátkozva, jelzésszerűen utalunk V. N. Komisszarov skálájára, amelyben tulajdonképpen a fordíthatóság fokozatait jelölte ki, s a csúcsába helyezett 5. típusában a párhuzamba állítható cél- és forrásnyelvi mondatszerkezettel [4. típus] a lexikai egységek egyezése, szoros megfeleltethetősége társul; 1980, 95 és kk.). A kontextusnak vagy a kifejezésben konnotáltnak a dimenziója eközben más, sőt más típusú szövegekig érhet. Vizsgált anyagunkból idézhetjük a „Potom zbavení zlého / Prepadneme sa ako Čerstvé hroby...” [Na dýkach (V nás a mimo nás, 36]) ,,szó szerint” lehetséges fordítását „Aztán megszabadulva a rossztól...” (i. h. 26), amelyben azonban a szóválasztás közömbösíti az allúziót, szövegközit — megszabadítva (szabadíts meg) a gonosztól. A „Prinesený na márach cez mramorovú chodbu / Vraciam sa so štítom na štíte (Najkrajší z mŕtvych, Pohorie beznádeje 19) megoldása — „Pajzsomon pajzs lesz” (i. h. 34)

— sem asszociálja a magyarban a spártai anya szólását. S tanulságos lehet a Snehom zaviata (Spomienková báseň. Turč. Sv. Martin, Matica slovenská, [Knižnica SP], 1979, 56. 1.) egyik sorának tükörszerű másolása: „dni odchádzajú ako vlaky do vesmírnych staníc” — „mint v i 1 á g ű r i állomásokra csattogó vonatok rohannak napjaim” (i. h. 75. 1.), amely a nyelvi úzust, a nyelvhasználatot zökkenti, s amennyiben úgy döntünk, hogy nem lehet szó „űrállomásról”, az űrbéli állomások látszik elfogadhatónak. Lenko lírájának tehát allúziórendszere van, s erre a fordításnak ügyelnie kell, még talán a pusztán csak grammatikaira is, amilyenek a szórendi inverziók.

A figyelmes olvasó az elmondottakból kiolvashatja, hogy a túlzóan „irodalom- történeti”, a költő fejlődésképét, életművét többé-kevésbé teljességében bemutató válogatás helyett, amely a szlovák kiadványokat veszi alapul, mi inkább az áthal- lásnak-áthallhatónak erősségére, a befogadást tekintetbe vevő lírafordításra helyezzük a hangsúlyt; Július Lenko költészetéből első három kötetére, némi kiegészítésként a negyedikre is. Ha Milan Navrátil a magyar líra idézett cseh antológiájának jegyzetében utalva a lírafordítás körülményes voltára és eredendő esetlegességére arról szól, hogy a költői életműnek vagy egy nemzedék költészetének tolmácsolásakor a teljesebb színkép, folyamat helyett csupán az alapszíneket, egy-egy mozzanatot emelhetünk ki, miáltal azonban a lényegszerű kifejezettebbé válik, s felerősödik a motívumoknak, költői szándéknak és eszközöknek ellenpontozott szólama (i. h. 240) — ezzel éppen a lírafordítás kompozícionális-szelek- ciós elvét határozza meg.

Dolgozatunkban nem tértünk ki arra, miben kell látnunk a szlovák nadrealizmus magyar tolmácsolásának irodalom- és poétikatörténeti jelentőségét. Ebbeli vonatkozásban esetleg arra mutathatunk itt rá, hogy míg a szürrealizmus-nadrea- lizmus a szlovák líra huszadik századi fejlődésének a középpontjába került, s hatása tovább gyűrűzött (Válek, Stacho s mások), a párhuzamba vonható magyar kezdeményezések peremhelyzetűek maradtak, vagy egy későbbi szakaszban és más előjellel érvényesültek (Juhász, Tandori, Pilinszky; Esterházy kísérleti prózája). Ogyszintén meg kell jegyeznünk, hogy a poétikai különneműség és világkép tüzetes, sokoldalúan összetevő vizsgálatának ki kell terjednie a magyar nép- költészet uráli hagyományai megelevenedésének a kérdésére is a modern magyar költészetben (lásd: Pusztay 1979), s egyetemesebb érvénnyel — de az előbbitől sem elválasztva — a magyar szlovakisztikának és a szlovákiai hungarológiának egymásra kell találnia.

Az avantgárd művészet egészére és különösképpen a szürrealizmusra nézve az előbbiek során Gaston Bachelard-nak a kortárs tudományosság és a művészetek episztemológiáját egybekapcsoló értékelésére hivatkoztunk. Ebből követelményként tűnt ki az alkotásjellegnek mint mindennemű művészet ismérvének az avant