Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Duba Gyula: Az író az igazsággal álmodik (elbeszélés)

töltötték el. Merész párkányok és romantikus balkonok, szelíd görbületek és fantasztikus mértani rendben egymást metsző síkok és vonalak. Öreg ház falából a járdaszegleten buja zöld gyom nőtt ki, s magasan kiterebélyesedett. Máshol a tetőcsatornából tört az ég felé három emelet magasságában egy szál kukorica, szakállas virágát lengeni vélte a fuvallatban. Az írót bensőséges hangulatok környékezték, eltöltötte az otthonosság és a biztonság érzete. Övé a város, az otthona, s ennek a tudata végtelen nyugalmat ad, az igazság rokona lehet ez az érzés.

A Kis Ferenceseknél jégkorongmérkőzés folyt a csapospultra helyezett tévékészülék képernyőjén. Az ezüstfelületen az alakok gyors mozgását, hajmeresztő, kemény ütközéseiket szakadatlan üvöltés kísérte. Őrjöngött a közönség. A pult körül álló törzsvendégek rezzenéstelen arccal nézték a képet, alig szóltak, poharaikat kezükben tartották, vagy előttük nyugodtak a pulton. A hangulat családias. „Matula kivénhedt, úgy mozog, mint egy élemedett kecskebak!”, mondta valaki, s mindenki tudta, hogy igaza van. Matula már nem a régi! „Semmi nem a régi”, a fehér inges, fekete mellényes csapos műanyag kannából merte üvegkorsóval a bort, szent- györgyi rizlingszilvánit mért, s közben bölcselkedett, „ki mondhatja el magáról, hogy az idő nem szorongatja a torkát?”. Az író nézte a borisszákat, a képernyőn a megfáradt Matulát — mint az élemedett kecskebak —, érezte, jó úton jár. Az egymás értésén és a kölcsönös bizalmon át vezethet út az igazság felé, megszokott hangokon, ízeken és illatokon, ismerős női testek tapintásán és baráti tekinteteken át, elégedetten poroszkálva a lelkűnkben élő békés vágyak mezején, nyugodalmas ligetek árnyékában, ismeretlen s mégis ismerős társak közelségében, enyhén mámoros hangulatban, amikor zavartalanul és szabadon megérezzük önmagunkat. Végérvényesen úgy tűnik fel, hogy az igazság nem öncélú, de félénk mutató, s a világhoz való viszonyunkra vonatkozik. Az otthonosság rokona, a békés elégedettség édestestvére. Mindezek logikus elmélkedések, mert közben az író jól érzi magát, képzelete fürge, kedve emelkedett, lelke csordultig telve elégedettséggel és nyugalommal. A bizonyosság birtokosa! Csillogó szemmel körülnézett, a tévékészülék viharosan felmorajlik: az igazságot még nem látja, de valahol itt lehet a közelben!

Az igazság talán a lélek békéje! Benső csend és nyugalom, egyéni rend, amely maga a bizonyosság. A lelket kételyek ostromolják, talán a hitetlenség hadai készülnek bevenni, de a várról kiderül, hogy bevehetetlen. Alapjait a mindennapok zajlása mossa, apró-cseprő csatározások és összecsapások robbanásai mállasztják, aláásni szeretné a kishitűség. Hol vagy, Igazság?, kérdezi az író az utcán. Hazafelé tart, és szórakozottan bölcsel- kedik. Magabiztos és határozott, mint a hadvezér győzelem előtt. A társadalom átalakítását lehetségesnek látja, és nem érti félelmét a Bányarémtől. A Leningrádi utca csendes az Orbis bolt előtt, a növekvő félhomály szétkergette és otthonaikba tanácsolta a szellem és a politika zsibvásárénak nyugtalan résztvevőit, vevőket és eladókat egyaránt. Szürke macska hosszú árnya keresztezi az utcát, távoli emlékként megy át a homályba olvadva, és nyomtalanul eltűnik egy alacsony pinceablak sötét vermében. „Mindez az enyém”, nézi az utcaképet, s további új vonásokat fedez fel a házak nyugodt tömegén, „ha akarom, a múlt is az enyém lehet”, gon