Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Duba Gyula: Az író az igazsággal álmodik (elbeszélés)

A Bányarém melléjük ért. Szúrós, lángoló szemmel az íróra nézett, s úgy ment el mellettük, hogy egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. Most már bizonyos, hogy ismeri őt, megfigyelte és számon tartja, talán tervei vannak vele — de milyenek? Továbbmegy, majd néhány lépés után feltűnően visszafordul, hosszan és hangsúlyozottan nyugtatja az írón fekete tekintetét.

— Össze kell hívni a Szekciót! — hadarja az író fejvesztetten a Költőnek. — Ez immár elkerülhetetlen, ha meg akarjuk előzni az összeomlást!

Fékezi magát, nehogy futva meneküljön, ellenkező irányba, mint amerre a Bányarém halad. A Költő még utánakiált:

— Elzárkózol a világtól, keveset tudsz, magadba fordulsz. — Valóban próféta, a lényeget se felejti el. — A Szekció rövidesen összeül, a meghívókat már szétkiildték!

Az íróba némi biztonságérzet költözött, a nagy tekintélyű Szekció lépni készül! Ez azonban csak kecsegtető remény, végre történik valami. Ám az igazság tovább rejtőzik előle, nem lép elébe, hogy találkozzanak. Helyette ismeretlen férfi köszön az íróra, és ő — megzavarodott, magával tusakodó lélek — nem köszön vissza, de néhány lépés után hátrafordul. A férfi ugyanezt tette, ingerülten megnézték egymást, aztán zavartan továbbsiettek. Sajnálatos eset, aláássa az önbizalmat, és lelki megszégye- nülést okoz. Törpelelkek találkoztak, gondolta az író, de hol az igazság?

Délután a rovat vezetője megbízásának eleget téve elment az átalakítási gyorstanfolyamra. A félnapos iskolázást a minisztérium szervezte a kultúrában dolgozó vezető káderek számára. A szakelőadó, a modern irányítási rendszer- és menedzserelmélet kiváló tudósa a vezető dolgozók új munkamódszeréről tartott tájékoztató előadást. A konkrét téma az új típusú vezető káderek irányítási stílusának törvényei és az átalakítás folyamatának számítógépes vezérlése volt. A kiváló szakembertől az író a következőket tudta meg:

Régi módon többé már nem lehet vezetni, új módszert viszont nem lehet bevezetni, mert a meglévő régi nem engedi! Ha nem győzzük le a régit, az új nem lehet életképes. Meg kell mondani viszont, hogy a régi legyőzhetetlen, mert az emberekben — gondolkodásukban és mindennapi tetteikben — él. A beidegződések kényelme határozza meg életüket. A konformista emberek tömege objektív rendszert alkot, a vezetői rutin kialakította a változatlanság állóvizét, a legyőzhetetlen magában az irányítási rendszerben él. Tehát nincs segítség! Ezzel akár be is'fejezhetnénk. Mégis beszélni kell a dolgokról, mert hátha történik valami. Amiről nem beszélünk, az örökkévalóságig változatlan maradhat, önmaga kövülete. Ezért fontos beszélni, a dolgokról szólni kell, fejet csóválni, hümmögni, értekezni mindenáron. Mit tehetünk mást? Beszélünk a tarthatalan helyzetről, tudván, hogy a szónak formáló, változtató ereje van! A szó teremt, új minőségeket hoz létre, a helyén való szó — alkotás! Reménykedhetünk, hogy amiről beszélünk, megvalósul, bekövetkezik. Ez kétségtelen és cáfolhatatlan igazság. Logikai következménye pedig: ha korszerű irányítási rendszerről beszélünk, tehát késztetjük létrejöttét, talán számunkra is megvalósítható! Hiszen beszélünk róla, vagy nem? Ha mégis kételyeink len