Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - KRITIKA - Ferenczi Margit: Az igazság és szépség regénye
Ez a nagyvonalú gesztus Woland részéről nem véletlen. A Mester ugyanis éppen az érzelem segítségével tett szert olyan léttöbbletre, amely még az abszolút ész Képviselőjétől is tiszteletet Követel. Ez jogosítja fel a Mestert az irgalmasság, az emberség gyakorlására nemcsak Pilátus, hanem Júdás esetében is. Ügy véli, Júdás a pénz bűvöletében nem tudta, mit cselekszik, ezért Jesua haláláért teljes egészében Kajafást teszi felelőssé, júdás eszköz volt csupán a hatalmi gépezet kezében a Jesua által képviselt jóság és tisztaság elleni harcban. Woland nemcsak az értelem, hanem az árnyék megtestesítője is egyben. Ha érvényes az az állítás, hogy Woland, az abszolút értelem képviselője elfogadja, sőt tiszteletben tartja a Mester és Margita léttöbbletét biztosító érzelmet, akkor (dialektikus szemlélete szerint) az árnyék képviselőjeként törvényszerűen tiszteli a fényt is. Ezt egyértelműen kifejti Lévi Mátéhoz intézet szavaival: „Ügy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen, mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a kardom árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben?” A fény és árnyék ellentétpárjához olyan motívumrendszer kapcsolódik, melynek újra és újra felbukkanó elemei mindig más-más alakot öltenek. Ilyen a madár, a hold és a tűz motívuma. A madár motívuma, bármely alakjában tűnjék is fel, mindig magában hordozza a repülés képzetét, mint az abszolút szabadság, az eszmény elérésének lehetőségét, így végső soron még a borús ég alatt szálló varjúcsapat sem veszedelmet lop bele Margarita álmába, hanem a remény sugarát sejteti: „fontosán látta a szürke égboltot, a száguldó felhőfoszlányokat, s a felhők alat't nesztelenül szálló varjúcsapatot. . . Igen, igen, hamarosan viszontlátjuk egymást." Margarita tisztában van azzal, hogy neki is el kell rugaszkodnia a valóság szürkeségétől, amit nemsokára meg is tesz. A madármotívum mindig más mozgással kapcsolatos. Hol a dinamikusság kifejezője, hol pedig a feszültséggel teli mozdulatlanság képzetét kelti. A látszólagos nyugalom ellenére egy egy madármotívum környezetében feloldhatatlan feszültség vibrál. Jő példa erre az a mondat, melybe a halott Júdás dermedt mozdulatlanságával szemben a fülemilék dala zeng: „Néhány másodperccel ezután már nem volt élő ember az olajligetben. A halott szétvetett karokkal feküdt. A bal lába egy holdfényes foltba nyúlt, úgy, hogy tisztán látszott szandáljának minden egyes bőrszíja. A Uethsemáné kert addigra már zengett, visszhangzott a fülemilék dalától." Szembetűnő ellentét feszül Jerusalaim gyűlöletes városa és a békésen csipegető galambok képtársításában is. A motívumrendszer következő eleme a Hold, mely sugarával utat mutat az eszménykeresőknek. Mindig más színben, más alakban tűnik fel. Hol halovány, hol aranyszínűre színesedő, máskor vérvörös, vagy ezüstös fényű, olykor növekvő, olykor fogyó, néha kerek, néha darabokra szakadó — attól függően, hogy egy- egy szereplő milyen távolságra van az eszménytől. Azok, akik tavaszi teliholdat látnak, csak karnyújtásnyira vannak a fénytől. Csupán egyetlen mozdulatukba kerül, s megérinthetik, önerőből ilyen közelségbe csak a „kiválasztottak", az őrültek és a szerelmesek juthatnak. Egyedül bennük van olyan erkölcsi többlet, amely közelebb repítheti őket az eszményhez. Mindazok, akik érdemtelenül, Woland játékos kedvteléseinek köszönhetően kerültek az eszmény bűvkörébe, könyörtelenül visszazuhannak a valóság posványába. ahol nem marad számukra több a reménytelen vágyakozásnál. Kínzó hiányérzet ez valami, után. amit nem tudnak sem elérni, sem elfelejteni. Az ő számukra a holdfény az árnyék létét bizonyítja.
