Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - KRITIKA - Aich Péter: Rejtélyek demitizálása

hettek egyet-mást, s a kiinduló szövegben is akad (szinte a fordítás következményeként?) téves (gyűjtő)név (v. ö. saskeselyű).

Aztán itt vannak az ellentmondások. Vajon a Biblia szerkesztői ezeket nem vették észre? Vagy tudatosan vállalták, ahogy ezt Farkas Henrik is föltételezi? Netán nem is ellentmondásról van szó, hanem két tényező békés együttéléséről? Ez már Jákobbal kapcsolatban felmerül, aki — mint Farkas kifejti — a mesterséges kiválogatás módszereit alkalmazva tenyésztett juhokat, bár egyúttal az ősi ..megcsodálás” módszerét is alkalmazta — mondhatnánk, biztos, ami biztos alapon. Elképzelhető, hogy azoknak van igazuk, akik a tenyésztéssel kapcsolatban két különböző forrásról beszélnek, ám az ellentmondás úgy is föloldható, hogy Jákob babonás (is) volt. Bár nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy Farkas Henrik nagyon meggyőzően kifejti, miszerint Jákob a mesterséges kiválogatás módszerét már évezredekkel Darwin előtt alkalmazta.

Az Egyiptomból való kivonulást is sok homály fedi. Vajon merre mentek a zsidók? Illetve merre mehettek? Le hetőség több van, ellenérv még több. Egy egész nép elvonulása sok nehézséggel jár — elég talán csak az ellátással járó gondokat említeni. Farkas Henrik néhány érdekes eszmefuttatással gazdagítja a témát, ám azután saját csapdájába esik. A fiirjesocla című fejezetben Farkas arra alapozza elméletét, hogy a fürjek ősszel északról érkezvén olyan fáradtak, hogy szabad kézzel össze lehet őket szedni — vagyis a Földközi-tenger mentén vándoroltak a zsidók. Csakhogy W. Keller idézett könyvében említi, hogy a fürjek tavasszal visszatértükben a Vörös-tengert is átrepülik — ami a Színai-félszigetet körbejáró útvonal mellett szól. Ha elfogadjuk Farkas Henrik okfejtését, akkor a Mózes vezette nép minimum fél évet töltött a veszélyes (mert jól őrzött) Földközi-tenger menti fontos útvonal mellett. Ami a helyzetre való tekintettel nem valószínű.

Hasonló a vízfakasztás kérdése. Azaz:

valóban vizet fakasztott-e Mózes a sziklából? Farkas Henrik a vizet kereső (találó?) varázsvesszőre irányítja a figyelmet. Ezzel szemben W. Keller kézenfekvőbb (bár meglepőbb) megoldást tud: szemtanút idéz, aki megélte, hogy a porózus, vizet magába szívó követ meg lehet csapolni. (Kár, hogy Farkas Henrik nem ismeri Kellert, irodalom- jegyzékében sem szerepel.)

A rejtélyek megoldásai gyakran sokkal egyszerűbbek, mint azt a probléma alapján föltételeznénk. Például a frigyláda esetében sok rejtély, titok, fantasztikus lehetőség összejön, s nyilván még senkinek sem jutott eszébe föltételezni, hogy volt egyszer egy láda, amelyet utólag misztifikáltak, utólag ruháztak föl varázserővel, s ezt bizonyítandó költötték hozzá — szintén utólag

— a varázserőt bizonyító „tényeket". Mindezt azért említem, mert éppen a frigyládával kapcsolatban van a szerzőnek egy szellemes meglátása. Az egyik varázsszerűség tudniillik abban rejlik, hogy halált hozott a frigyláda. Farkas érvelése logikus: nagyon is elképzelhető ugyanis, hogy „a frigyládát járvány sújtotta városokból külték, és valószínű, hogy az izraeli városba a frigyláda kísérői hurcolták be a járványt".

Ilyen jól hangzó, logikus megfejtés több is akad a könyvben. Például Ezé- kiel próféta könyve Farkas Henrik számára ókori sci-fi. Ez meglepően hangzik ugyan, de a bibliai szöveg józan elemzése valóban erre enged következtetni. Vagy akár a matuzsálemi kor kérdése. Itt is egyszerű, meggyőző logikával érvel, a régi hiedelmekre utalva: az egész csak egyszerű túlzás az érdemek, a fontosság hangsúlyozása miatt. Mert nyilvánvaló: a Bibliában nem lehet mindent szó szerint értelmezni. Akár a mesében, amely szintén a valóságból indul ki, de emberi álmokat követ, így rengeteg benne a fantasztikum is. A Biblia mondanivalójának értelmezésekor is ez a íőgond: vajon meséről, misztifikálásról van-e szó, esetleg a valóság magvát magában hor-