Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - KRITIKA - Kovács Tibor: „Vae victis”
kormányt támogatták a szerbek is, akik így vélték ellensúlyozni azt, hogy riválisaik, az olaszok a tanácskormányt fegyverrel segítik. A negyedik — a csehszlovák — szövetséges júliusi pozícióját is vázolja a szerző, majd felsorolja a francia, román, szerb, csehszlovák seregek katonailag bevethető erőit. A szövetségesekhez Cuninghame angol ezredes Ausztriát is szerette volna megszerezni. Persze, a szövetségesek között sem volt mindig felhőtlen a viszony. Az említett szerb—olasz ellentét mellett Fogarassy foglalkozik a szerb—román ellentéttel is, amely fegyveres incidensbe torkollt. A tanulmány teret szentel a császári és királyi tisztek tevékenységének is, akik a monarchia felbomlása után a románok szolgálatába léptek. Példaként egy Papp Dániel (Danila Papp) nevezetű tisztet hoz fel, aki ,,a tiszai átkelés tényleges spiritus rectora volt". A tiszai fronton harcoló magyar seregek Fogarassy szerint hetvennégy zászlóaljból és nyoicvannyolc ütegből álltak. A világforradalom bűvöletében élő és az Oroszországban küzdő Vörös Hadsereg katonai támogatásában bízó sereg szorult helyzetbe került akkor, amikor a románok főparancsnoka — Mardurescu tábornok — tudomást szerezve az oroszországi fehér előnyomulásról, parancsot adott a román seregeknek, hogy keljenek át a Tiszán. A magyar sereggel összehasonlítva a román csapatokat a tanulmány „a gyalogságot két és félszeres túlerőben” feltételezi, a „tüzérség nem sokkal erősebb, de a lovasság fölénye nyomasztó". A Vörös Hadsereg tizenegy páncélvonatával szemben a románok ilyennel nem rendelkeztek, Az erőviszonyok ismertetése után Fogarassy nagy figyelmet szentel a román csapatok taktikájának, a magyar felderítő egységek tevékenységének és a harcoló ellenfelek csapatmozgásainak. Elemzi a gödöllői főhadiszállás által kiadott parancsokat. A tanácskormány hadseregparancsnoksága július 30-án adott parancsot az ellentámadásra, amikor a felderítő csapatok már jelezték a románok akcióit. A hadtestparancsnokság ülését Cegléden a szerző július 31-ére teszi. A hadi helyzetet értékelve Julier Ferenc a jelenlevő Landler Jenőnek, Kun Bélának, Vágó Bélának, Pogány Józsefnek, Bokány Dezsőnek és Hamburger Jenőnek, valamint az I., II., III. hadtest parancsnokainak az ellentámadás hiábavalóságát magyarázta. Hosszas vita után úgy döntöttek, „hogy a tanácskormány másnap le fog köszönni”. A szerző lényeges momentumnak tartja azt a szerencsétlen helyzetet, amikor Kun Béla Űjszászon és Jászladányban hiába buzdította harcra a csapatokat: „szavait fagyos csend fogadta”. A közkatonák megelégelték a háborút. A harcokat Fogarassy a tanácskormány leköszönése után is nyomon követi. A románok Szolnok elfoglalása után is folytatták hadműveleteiket Cegléden át Budapest felé. A fronthelyzet részletes vázolása mellett Fogarassy képet ad a tanácskormány hadseregének bomlásáról, a katonák békevágyáról és helyenkénti álhatatos helytállásáról. A kormány leköszönése után Haubrich hadügyminiszter átvette a hadsereg főparancsnokságát, megváltoztatta a hadsereg elnevezését, zászlójának színkombinációját, s közölte, „hogy az eddigi helyzet helyébe egy átmeneti kormány lépett, amelynek feladata kizárólag a rend és a belbéke helyre- állítása . ..” Ez az átmeneti kormány a Peidl-kormány volt. A második fejezet a román hadsereg budapesti bevonulásával foglalkozik. A Peidl-kormány legfőbb elve — mint tudjuk — a rend és a fegyelem, célja pedig a tárgyalások megkezdése az antanttal. Fel is kérte Guido Romanelli alezredest, a budapesti olasz katonai misszió vezetőjét, hogy értesítse a békekonferenciát: Magyarországon az antant igényeinek megfelelően a bolsevik hatalom megszűnt, ezért az antant oldja fel a gazdasági és katonai blokádot. Romanelli magyarországi misszióját Fogarassy László behatóan tanulmányozta. Kötetében írja: a románok Romanelli augusztus 2-ai közbelépésére „azzal reagáltak, hogy Constantinidi tábornok hadosztályát rögtön útnak' indították Budapest felé”. Romanelli másodszori felszólítására Constanidi egyik dandárparancsnoka „m,egígérte„ hpgy másnap reggelig várni, fog, hátha ellenparancsot kap”. Időköz-,'
