Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - Simkó Tibor: A dzsidás és a költő; Tájkép bárkával; Szonett (versek)
Tájkép bárkával sár sár sár sár sár sárgán mered az égnek az árboc virága lombja valaki sárkányt ereget míg úszik a rágalomban szelekre nyűtt vitorlát tereget lengő lámpái halvány sikollyal égnek így fut be mész- szi bű- vös te- re- két vi-ze-in há-nyód-va a M Á R -nak és a MÉG -nek Szonett Két évet adj, hogy irgalmatlan magunkat pihenni hagyjam, tört örömök színén vitetve széllel oda, ahol nem untat se szürke csönd, se reklámszavú szirén, hadd járja át fülledt lelkünket a munka- többlet, a gaz csaló, amely még őrzi rém távoli párás morajban óhajunkat — szigetre szoktam így visszaúszni én —; aztán, ki tudja, majd egy véres hajnalon, hideg lesz már, és nem fog fájni semmi, túl vágyon, munkán, sistergő mosti szennyen, lehet, még sor kerül rá, hogy megüzenjem (ez köt majd hozzád végképp, elhalónj: ő, ők maradunk, nem én, nem te, nem mi.
