Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Z. Németh István: Feküdj végig a csillagokon (elbeszélés)
Feküdj végig a csillagokon se nadrág, s Vera szoknyáját is csak alapos fejtörés és keresgélés után találnánk meg. Ilyesmiről persze szó sincs, ott fekszünk, ahol legutóbb elestünk, kicsit szuszogva, de mindenképpen élvezve a meleg, nyári, esti és egyéb jelzőkkel is ellátható esőt. Egy vonat robog át a hídon, némiképp átszabva a sínen felejtett ingemet, az ablakokból unott szocialista embertípusok bámulják az öregedő éjszakát, hogy ilyen realista módon fogalmazzak, de nem jut eszembe jobb, hiszen néhány éve még a polgáriórán csendesen olvasgattuk a nagy szöveget, éreztük a hazugságot, később meg is bizonyosodtunk róla, valahogy nyomasztott, hogy életünk első húsz éve hazugságban telt el, a következő húsz meg nyomorban fog, de ballagás után szétrobbantunk megannyi irányba, kicsiny lélekvesztőjét mindenki más égtáj és más célok felé kormányozta. Mi van veletek, régi szocialista embertípusok???- Mi van veled? Min gondolkozol? - dörgölődzik hozzám Vera, és olyan piszkos. tépett és szeretnivaló, hogy megsajnálom. Szórakozottan keresgélek valamit a hajában, talán mindannak az értelmét, amit most véghezvittünk.- Őrültek vagyunk.- Na és? A fű egészen illatos és tűrhető, csak egy kavics nyomja az oldalamat. Számba veszem a horzsolásnyomokat, van belőlük néhány.- Fázol?- Kibírom. Távolban autók fényszemei pásztázzák az utakat, a hold mogorva arca előtt kielégült esőfelhők rohannak el.- Éhes vagy?- Igen. Rád. Minden újra csendes. Verát megszabadítom tépett blúzától. Nem hord melltartót.- Mire gondolsz?- Arra... Na, most gyere. Uram, és űzz ki minket a Paradicsomból, ha tudsz! Vagy épp Marxot olvasol? Vagy Lenint?- Szeretsz?- Szeretlek... Na, most hazudtam vagy nem hazudtam? - morfondírozok magamban, ám nincs idő a pro és kontra érvek összevetésére. A világot egyedül Vera forró nyelve és kicsi, ám annál ingerlőbb mellei jelentik.- Fázol?- Már nem. Roxána már nem volt szűz. amikor először enyém lett, előző kapcsolatairól nem beszélt, vagy ha igen. túl általánosan. Nem láttam értelmét a faggatózásnak. a múltja nem érdekelt, a jelenbe bele tudtam volna őrülni, a jövőt pedig szomjaztam, mint a vért a vadállat. Mindig tudtam, mikor mit érzek és miért, csak most vagyok képtelen rendet rakni a szálak között, s most már úgy néz ki, nem is akarok. Holnap összeszedem a holmijaimat, kevéske pénzem, talán elég lesz egy repülőjegyre. Eltűnök, mintha sosem jártam volna itt.
