Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Esterházy Péter: Isten kalapja (kisesszé)

Isten kalapja

rort. Ha kicsit messzebbre nézünk, izgatott eufória fog el: hiszen megváltozott Európa! Éppen most is, ahogy e szavakat írom, e szavaktól függetlenül, változik Európa! Hát ki tudja, hogy milyen tartalékaink jönnek elő, ki tudja, hogy egy új helyzetben mi minden juthat eszünkbe, olyan, amiről most még nem is álmodunk! Egy új térben az ugyanaz is más. Ha meg messzebb nézünk, akkor akár jeges rémület is elfoghat, látjuk ezt a kiéhezett, rongyos és türelmetlen Európát, ahogy csábítani kezdi a Gazdag Európát, hogy adjon nekünk gyorsan mindent, azt is, amit ott már nem engedhet meg magának, adja föl önként vállalt önkorlátozását, nekünk a másodosztályú is megfelel, nem baj, ha kicsit füstöl, még mindig százszor jobb, mint ami nekünk eddig volt, tehát hogy ez a legkomiszabb, legprimitívebb és legrámcnősebb kapitalizmus fog saját kérésünkre ránk és önmagára rontani. Arról, hogy állítólag az ember veszélyezteti a természetet, arról Kelct-Európa nem tud semmit, nyugati finnyásságnak vagy bolsevik ármánynak tartja, nem érdekli és nem fél tőle.

Közeire nézünk, kicsit messzebbre nézünk, messzire nézünk, egyszóval itt üldögélünk és bandzsítunk. És ezt a bandzsal üldögélést nevezzük Európa-ház- nak.

Az európai kutya, az európai víz, az európai nehéz

Mintha háború után volna. Romokban minden, és próbálunk emlékezni, milyen is az, ha normális valami. De nincsenek emlékeink, újra ki kéne mindent találni. És olyan pontosan azért emlékezni sincs kedvünk. Szívesebben mondjuk, hogy hősies ellenállásunk morzsolta föl a rendszert, ami nem hazugság, de azért olyan nagyon hősies nem volt; az elmúlt negyven év nem hősies volt, hanem szar.

1956-ról szólva azt lehetett mondani, hogy az ország, a nép lerázta magáról ezt a rendszert, mint kutya a vizet. De a Kádár-rezsimet már nem így ráztuk le, mert már nem lehetett tudni, hol végződik a kutya és hol kezdődik a víz...! Szerintem ez most minden „új" kclet-közép-európai ország problémája, a kutya és a víz. A mindenütt mcg-meglóduló indulat, bosszúvágy szívesen osztályos, mi és azok... Elismerve a felelősségek különbözőségét, mégiscsak hangsúlyozandó, hogy nem Kádár vagy Honcckcr csinálta egymaga ezt az egész csődöt. (A diabo- likus Hitler, ahogy az orránál fogva vezeti az amúgy derék, jó szándékú német népet...) Ezek a dolgok nem így vannak. Nehezebben.

Erre a nehézre mintha fölkészületlenek volnánk. Régi szép idők, amikor még az NDK szögesdróttal elkerített börtön volt. s a lakói a foglyok. Következésképp az NSZK volt a szabad Németország, föladatai így világosak, látomása a jövőről talán nem radikális, inkább földönjáró, de létezik, az országnak van föladata, van jelene és jövője. De hát mi van most? Mert nem az a helyzet, hogy minden Trabantot Mercedesre kell cserélni, hanem hogy keletkezik egy sajátos autó, egy Mercedeshez ragasztott Trabant. Ezer kérdés. Driving licence? Megengedett legnagyobb sebesség? És főleg és megint: mi van a környezetvédelemmel? (Régi szép idők, tíz éve, mikor még volt Nyugat-Berlin - és Nyugat-Berlinben a legjobban a négyhatalmi egyezményt szerettem, éltem-haltam a négyhatalmi egyezményért, meg egy kis görög kocsmáért a Lehniner Platzon szóval még feltűnést lehetett okozni egy Trabanttal, és én mesés kék füstfüggönnyel borítot-