Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)

Szépfalusi István- Mondd, papa, mit gépelsz annyit már megint?

Előadásra készülök, az európai magyarról kell beszélnem katolikusok között.- Kiről? - vette át a szót Csaba, az idősebbik, a tízéves. - Nem jó cím. Mi magyarok európaik vagyunk, mert itt élünk Európában.

Magyarázkodnom kellene, mit értek „európai“ magyaron. Érdemes elkezdeni? Olyasmiről beszélni, ami számára természetes? Hiszen osztálytársa, a francia asztalossegéd, a kongói kultúrattasé, a lengyelországi zsidó kereskedő, az osztrák színész és volt albérlőm, a soproni orvos fia. Ezért inkább magam kérdeztem, emlékeztetve múltkori beszélgetésünkre, hiszen az imént európai magyarnak nevezte, talán óvatosságból, pusztán családját s nem önmagát: mit jelent nektek, hogy magyarok vagyunk Bécsben? Zsolt hamar válaszolt, ő a szeles:- Amikor a magyar himnuszt halljuk, rendesen kell viselkednünk. Mire Csaba, a tízéves európai, azonnal kiegészítette öccsét:- Ugyanúgy, mint az osztráknál. Vagy bármely nép himnuszánál.