Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)

Család és anyanyelv

Prédikáltam róla egy karácsonyon. Mottóm volt, végigjártam vele hat gyülekezetei az országban. Abban az esztendőben, amikor Bécsbe vártuk a régi visegrádi ismerőst, feleségem egykori iskolaigazgatóját.

Az anyanyelv kérdésével foglalkozó bécsi ankéton állapították meg egyszer osztrák-magyar anyanyelvű vegyesházasságban élő magyarok, hogy a többi országban élő magyarokhoz viszonyítva, tapasztalataink alapján az ausztriai nemzetiségi vegyesházasságban a legritkább a nyelvi különbözőségből adódó nézet- eltérés. Ez a szokások és az életmód nagyfokú azonosságának következménye.

Főleg Ausztria tartományaiban szinte kedvelik a magyarosan hangsúlyozott, zamatos ízű német beszédet. Vetekszik a csehül ejtett német szóval, Maxi Böhmmel. Egyaránt közkedvelt társaságokban és kelet-ausztriai szerkesztőségekben, ahol - ugyebár - a magyarok valamennyien „Kreisky Brúnót mondanak, Bruno Kreisky helyett“. Rökk Marikáról nem is beszélve.

Magyarok és általában külföldiek házasságkötésénél számos anyakönyvi hivatalban felmerülhetnek nehézségek. Bosszankodás helyett a legegyszerűbb ajánlható megoldás: anyakönyvvezetőséget kell cserélni. A férj- vagy feleségjelölt lakóhelyének, esetleg csak ideiglenes lakásbejelentőjének illetékes anyakönyvvezetője talán jobban kedveli az idegent.

Idős, vak osztrák asszony ült az egyik bécsi állami házasságkötő terem harmó- niumánál. Amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk, megkérdezte, eljátszhat- ja-e a magyar himnuszt? De természetesen csak a régit, mert az újat nem ismeri, fűzte hozzá németül. Gondolkodóba ejtette a fiatalokat, értették szavait, nem kellett lefordítanom, de nem tudták, miről beszél. Megkérdeztem: mire gondol, miről beszél? Tört magyarsággal válaszolt.- Azt, hogy Isten megáldja a magyarokat.

Összenéztünk. Megkértük, játssza el, megfizetjük. Jó borravalót kap, a kötelező tarifán kívül. Majd felvilágosítottuk, hogy a régi himnusz a mai is.- Igazán, hát meghagyták? Nem gondoltam volna ezt a kommunistákról. Akkor a magyar kommunisták jobbak az osztrákoknál. A mieink ilyet biztosan nem tűrtek volna.

Ezt már németül mondta.

Valahányszor felvetődött a gyermekek nyelvtanulásának kérdése, szülőként magam is kerestem a megoldást. Kutattam azután, mi hasznosítható mások tapasztalataiból a saját családomban.- A mi gyermekeink többet tudnak magyarul, mint az ötvenhatosok gyermekei.

Nem általánosítható az egyik szülő megállapítása, még ha jelentős részigazságot tartalmaz is. Mert a második világháború után Ausztriába bevándorlóknak volt a legnehezebb dolguk. Ez kétségtelenül igaz. Nemcsak a magyarok számára. Tovább tartott a táborélet, alig volt támogatás, következésképpen a napi iskolai és utcai beszélgetésekre, a közvetlen érintkezésre a befogadó társadalommal, a beilleszkedésre jóval később került sor.

Az ötvenes években letelepedett családok közül háromnál azt tapasztaltam, hogy a magyar szülők gyermekeikkel tudatosan és kizárólag németül beszéltek.