Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Alexa Károly: Röpülés és röptetés (Egyed Péter: A vadlúd őszi útja)

ALEXA KÁROLY

Röpülés és röptetés

Egyed Péter: A vadlúd őszi útja (Kríterion Könyvkiadó, Bucuresti

1989.)

ízlésemmel és szakmai fölfogásommal egyaránt ellenkezik az, ha egy műbírálat szerzője túlságosan közelállónak láttatja magát a vizsgálandó könyvhöz és annak szerzőjéhez. Egyed Péter novelláskönyvének bemutatásakor mégsem vagyok képes másként fogalmazni, mint - remélhetőleg azért nem önmutogató - alanyisággal, elkerülhetetlenül és tudatosan egybefonva tárgyat és modalitást, szövegértelmezést, poétikai rekonstrukciót és élményidézést. Kényszerítő okaim három pontba vonhatók. Az első - régi és intenzív barátságom Egyed Péterrel. (Az intenzitást erősítette — és torzította persze - mindaz, ami az elmúlt években egy-egy ilyen magyarországi-erdélyi kapcsolat köré odaértendő.) A második - a paradoxon-sor, amely a könyv születésének, megjelenésének és elsőszintű befogadó közegének tér-ideje, valamint a magam olvasói és bírálói közegének különbözőségéből fakad. A harmadik - maga a könyv, a fölvett szöveghalmazok alkalmanként ugyancsak zavarba ejtő jellege.

Egyed Pétert éppen tíz esztendeje ismertem meg egyik közös barátunk homályosan borongó szobájában. Nem sokkal azután, hogy megjelent első könyve, A szenvedés kritikája (Falca, Temesvár, 1980). Elismerésre méltó kötet volt ez, a szerző ifjúkora, figyelemre méltó filozófiai felkészültsége és irodalmár érzékenysége miatt, de kissé különös a magyarországi olvasó számára. Ennek oka talán abban áll, hogy Egyed Péter (és generációja) egészen más műveltségszerkezettel indult írói pályáján Erdélyben, mint a magyarországi pályatársak. Az egyetemes magyar irodalom számontartása és állandó jelenléte mellett ott munkált ebben a műveltségben a régebbi és legújabb erdélyi tradíció, valamint - a közvetlen élmény hevével - a klasszikus görög filozófia és mítosz is. Meglepő színeket, forróságot és jelentésgazdagságot kaptak a legegyszerűbb esszétárgyak is ettől az elemző háttértől, befogadói visszhangfaltól.

Kapcsolatunk Egyed Péterrel évi egy-két napos (kolozsvári) találkozásokban és kölcsönös képeslapküldeményekben merült ki. Az utóbbiak - érthetően - kódolt üzenetek voltak, igazából nem beszéltek semmi konkrétumról, létjelek voltak, jelen(lét)jelzések, egy ólmos egű kor magánemberi emblémái. Ide iktatom illusztrációul és bizonyságképpen az Előzés hajtűkanyarban (Kriterion, Bukarest, 1984) dedikációját: „Kedves Károly, az 1984-es nagy teherautó-világversenyt egy 16 tonnás Kenwood nyerte, tojásrakománnyal. Ennek a könyvnek a teherautója is ilyen szeretne lenni, a kormánynál, pilótaülésnél váltva szeretet-