Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Gál Ferenc: Vakügetés - milliméterpapíron (Mészöly Miklós: Volt egyszer egy Közép-Európa; A pille magánya)
Gál Ferenc len lehetséges formáját; ahol minden sugárzó eldöntetlenségben időzik, precíz bizonytalanságban - s ahol maga a létrejövés az élethosszig tartó Nagy Kaland.“ Alapkérdés: a létezés misztériuma hogy viszonyul a világban való otthonossághoz? Szeretjük néhány deszkára és matracra azt mondani: az ágyam; egy elfalazott térre: otthon; a határolatranra: Isten. Szeretjük a megnevezés bizalmasságát és kiszámíthatóságát, a megszólítás, a megszólíthatóság személyes (már- már birtok) viszonyát. A titok megnyílását akarjuk, várjuk - akkor, amikor életünkben az idegenség tölt be mind nagyobb helyet. Nem véletlen a latin-ameri- kai irodalmak hatása. írói „értenek hozzá, hogy a tényekből, történésekből felszabaduljon a mitológia: vagyis a létező elementaritás“. Ami az otthon vagyok a világban elementaritása (is). Nem azt jelenti, hogy jól is érzem magam, de azt igen, hogy valamennyire ismerem azt, aminek a része vagyok, ami részben az enyém. Ez a tudás határozza meg az írások szerkezetét. „Az érzékenyen és élesen megjelenített tárgyban, helyzetben már eleve benne van az epikum?“ A tárgyak megőriznek bennünket - nekünk és általunk. Felszínük megnyílik a figyelemnek, hajdani történeteinkre látunk. A helyzet is „emlékezik“, emlékeztet a benne állók múltjára, jelen idejű összefüggéseket sugall. Ahogy a hét év alatt megújuló emberi arc. Ki mondaná, hogy az arc hét évről beszél csupán, hogy nincsenek benne (és a valóban élesen, érzékenyen megjelenített helyzetben, tárgyban) a még elkövetkezendő lehetőségek is? A hagyományos cselekmény ezekből emel ki egyet, a többit elejti, a múltban bekövetkezettet pedig abszolutizálja. A Volt egyszer egy Közép-Európa Epilógusa Wittgen- steint idézve válaszol: „A dolgoknak nincs a priori rendjük.“ „Minden, amit leírhatunk, másképp is lehetne.“ A Levél a völgyből ezt üzeni. A tárgy a helyzet kisajátítása egyetlen összefüggésnek: az anyagba való erőszakos belenyúlás. Ha életet lehel is belé, csupán egyet az anyag kiismerhetetlenül sok(színű) élete helyett. „Tegyük fel: nem árnyalni, jellemezni, pszichologizálni, nem kifejteni, dialogi- zálni, belsőmonologizálni - hanem szakadásig (amennyire csak lehet): közölni. Mint a lepkegyűjteményben, gombostűre szúrni, egymás mellé tenni. Egy ilyen gyűjtemény egyes lepkéire alig-alig lehet figyelni, visszaemlékezni - az egész sokkjában kell keresni (adni) az egyeseket is. Hogy ez abszurd? Igen, de gyökeresen más bepillantás a valóságba. Decentrált realizmus.“ Egy decentrált világ analogonja. Módszer, mellyel az állandóan változó dolgok közelíthetők, „lovasunk egy folyton táguló gömbfelületen üget a maga biztos célja felé“. A lassú mozgások, az intimitás prózájában ez nem paradoxon. A cél nem ott van, hanem itt. Ha egy meghatározott, külső ponthoz való eljutás az elsődleges cél, abban (kimondatlanul bár) benne van a hit, hogy a világ leírható, hogy a leírás egybevág a felszín képeivel, hogy léteznek kiemelt pontok, a rend hierarchizált. Mészöly Miklósnak bármely pont megfelelő (lehet), ami azt mondja: a lényegi művelet az, hogy felismerjem benne magam, hogy beszéljen önmagáról és így a világról is, hogy egyenrangú pontok halmaza vesz körül. A mű ezen pontok, illetve vonzódásaik mintájára építkezik. Ahogy az atonális zene, nem közelít önmagán kívüli, a priori rendet, az egyedül érvényes kontextus, amiben értelmezhe-
