Irodalmi Szemle, 1989

1989/5 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyüre Lajos: Simándy Pál emlékére

BESZÉLŐ MOLT

beőröl engem. Hát nem! így lettem könyv- kereskedő.

— Igen, a Kassai Naplóban meg is jelent egy hír: íróból könyvkereskedő!

— Ezt a könyvkereskedést ők olyan le- alázóan emlegetik. Szerintem nem volt abban semmi ilyesmi. Hát végeredményben egy író, ha könyvkereskedő, az... sőt, nagy neve lett annak. Könyvkereskedés, kiadóvállalat, kultúra. Én adtam ki Darkö Istvánnak az első kötetét például. Aztán Makkal Sándornak, az erdélyi püspöknek a könyvét, aki az Ady-könyvet írta, és ez akkor nagy szenzáció volt. Én kérlek szépen nem helyi könyvkereskedést csináltam, hanem országosat. A református papok személyes ismerőseim voltak. Fölhasználtam őket arra, hogy a könyveket terjesszék. És ilyen haladó szellemű műveket, Ady-könyveket, Móriczot — ezeket. Szóval ezt jelentette az, hogy könyvkereskedő lettem. Megélhetésem szorított rá, de nagy misszió is volt ez egyúttal. Elhatároztam, hogy a szlovenszkói magyar írók mellé állok, és az ő műveiket terjesztem. Minden hónapban nyomtatott körlevelem jelent meg a vevőkörömhöz. Meg bizományosokat csináltam ezekből a vidéki emberekből. És hát nagy forgalmat bonyolítottam le mindaddig, míg aztán a nagy forgalom tönkretett. Bizományba adogattam ki, nem számoltam el, különösen a papokkal jártam rosszul, mert jött az a fordulat, hogy megvonták a magyar református lelkészektől az állami segélyt. Ez tönkretette őket. Aztán bizony adósaim maradtak, a bizománnyal nem számoltak el, úgyhogy kénytelen voltam újra más pálya után nézni. így szegődtem az YMCÄ-hoz. Nahát elég az hozzá, hogy le kellett csökkentenem az írás-tevékenységemet. Először a könyvkereskedés, másodszor az YMCA miatt. De az YMCÁ-ban megint csak klubokat szerveztem. Igaz, hogy csak helyi érdekű volt ez a szolgálat: az oda járó embereket meghívogattam, klubokat szerveztem, amibe a tagok befizettek, és külföldi folyóiratokat járattunk ezen a pénzen, és így adták egymásnak olvasásra kölcsön ezeket. Ezenkívül előadóesteket tartottunk. Szóval az a kultúrmunka, szolgálat volt. Abból kell kiindulnod, hogy a szlovenszkói magyar irodalomnak nem voltak hagyományai, nem voltak intézményei, és nem utolsósorban nem volt egység az írók között. És csodálatosan élesen elhatárolódott nyugat kelettől.

A nyugat pozsonyi székhellyel konzervatívabb, nacionalista, retrográd szellemű volt, főleg a német származású magyaroknak a befolyása alatt állt az ottani gondolkozás ... Amott Kassán haladó szellemű volt kelet. Ott meg a szabadkőműves szellemiség sugárzása volt ez, Szepessy Miksa által... Szóval a zsidóságnak volt ez a Kassai Napló a sajtóorgánuma, de igyekeztek felsorakoztatni mindazokat az embereket, akik haladó szelleműek, és ellene vannak a nacionalizmusnak; szociális gondolkozá- súak, úgyhogy azért igen-igen vegyes társaságot találsz te ott. Mindre jellemző az, hogy egyrészt haladó gondolkozásúak voltak, másrészt aránylag nívót jelentettek a nyugatiakkal szemben.

— Egyik tudósításában arról számol be, hogy milyen nagy sikerrel szerepelt Móra Losoncon.

— Ö, édes, kedves ember volt. Roppant elegáns, szép férfi, bűbájos ember. A közönség elragadtatással hallgatta. Aztán mikor ezek az írók itt szerepeltek Losoncon, az előadás után mindig átmentünk a Kal- már-féle vendéglőbe. Ott volt egy kis baráti asztaltársaság, ott ünnepeltük tovább az írókat. Volt a Kalmár vendéglőnek egy emlékkönyve, amelyikbe ezek az írók beleírtak egy-egy emléksort. Móra például ezt írta: „Ha az ember sóhajtani nem tudna, megfulladna!” Hát ez bizonyos politikai korszakban különös aktualitású, és jelentősége van. Ez nem anekdota. De az előadásába is beleszőtt sok-sok mosolyt, derűt fakasztó dolgot, amely az ő szájából másképpen hangzott akkor. Mondja ott, hogy a Szeged környéki parasztgazdaságban egy nagy szénaboglyába bele van szúrva egy karó. Kérdezi a parasztot: hát ez miért van ott? Hát azt mondja: villámhárító. Villámhárító? Hát az magának villámhárító? Nézze kérem, szegény embernek jó ez is.

Visszatérve a Kalmár vendéglőre: nemcsak emlékkönyve volt Kalmáréknak, hanem ezeket az írásokat egy-egy lapra íratták, s ez mind bekeretezve ki volt akasztva a vendéglőben. Sorra ott volt Móricz, Schőpflin Aladár, Móra, Karinthy Frigyes, Ascher Oszkár és mások. Ezeket sorakoztattam, vonultattam föl.

— Ezekből az emléksorokból nincs meg véletlenül valami?

— Sajnos, semmi. A losonci levelező-