Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban
Pódium K meczkó Mihály A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban A Csehszlovákiában működő Magyar Területi Színház, amely 1952. október 1-én alakult és 1969 szeptember óta két társulattal dolgozik (az eredeti társulatnak Komárom, a Thália Színpadnak Kassa a székhelye), éppen e napokban lesz harmincöt éves. Igaz, a jubileumra csak 1988. január 31-én kerül sor, ugyanis harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon tartotta meg a színház első premierjét. Azóta sok víz lefolyt a Dunán s a Hernádon is. A színház az elmúlt időszakban 260 bemutatót tartott (ebből 188-at a komáromi társulat és 72-t a kassai Thália Színpad). Az esetek többségében kortárs szerzők műve került bemutatásra a Magyar Területi Színházban. Ezek közül szép számmal található cseh, szlovák és magyar dráma. A magyar nyelvű alkotások magyarországi, csehszlovákiai magyar és erdélyi írók tollából származó (jobbára) eredeti színpadi művek, (kisebb részben) dramatizációk. A klasszikus szerzők alkotásai között elég nagy számban kapott helyet a magyar klasszika. Az évek során az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogy a magyar klasszika számunkra ugyanazt jelenti, amit a csecsemő számára az anyatej. Mindkettő a humanizmus legtisztább forrásai közé tartozik. Az értéke mindkettőnek azonos „mindennapi kenyerünk”-ével. Ez a felismerés egyenlő erővel él és hat a színház munkatársainak körében, a kritikusok megnyilvánulásaiban és a közönség minden rétegében. A magyar klasszikához való ragaszkodásunkat példázza az is, hogy öt évvel ezelőtt, a színház fennállásának 30. évfordulóján Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig c. regényének dramatizációját mutattuk be (a dramaturg Török Tamás volt), s ebben az évadban, a 35. évforduló alkalmával Katona József Bánk bánját kívánjuk színre vinni. Csokonaitól — Madáchon át — Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig sok-sok magyar író drámája színre került a Magyar Területi Színházban. A legegyértelműbb közönségsikere Jókai Mórnak, Mikszáth Kálmánnak és Móricz Zsigmondnak volt minden alkalommal. S nem véletlenül! Komárom szülöttét, a „nagy mesemondó” történelmi „meséit” szívesen hallgatja a gyermek s a felnőtt egyaránt. A Jókai-művek bemutatását akkor is telt ház fogadná Komáromban és környékén, ha csupán felolvasást tartanánk az író egy- egy alkotásából. Mikszáth szűkebb hazánknak, a Palócföldnek azokat az ízeit-illatait gyűjtötte össze, amelytől ma is telített a Palócföld levegője. Az anekdotázó kedvű író alakjai (típusai és jellemei) — mára megsokasodva — tovább élik világukat közöttünk. Talán elég arra a jelenségre utalnom, hogy az idő múlásával egyre többen hirdetik fennszóval a közjó elsőbbségét, miközben még nagyobb vehemenciával azon munkálkodnak, hogy a közhaszon ellenében a saját hasznukat növeljék... Móricz Zsigmond- ban az emberközeli, emberszagú és emberformájú — emberi léptékű — valóság ábrázolását kedveli a Magyar Területi Színház közönsége. A magyar ember úgy érzi: Mó- ricznak megadatott az a kiváltság, hogy betekinthessen az emberi lélek legmélyére is... Ezek a tapasztalatok arra serkentik színházunk dramaturgiáját, hogy a következő évadok során még inkább szorgalmazza az említett írók egy-egy alkotásának műsorra tűzését, illetve életművük egyre teljesebb bemutatását. Ahhoz azonban, hogy a szóban forgó írók legjobb munkái színre kerüljenek, regény- dramatizációkra van szükség. A dramatizáció azonban — mint tudjuk — sohasem (lehet) azonos az eredeti regénnyel. A színpadi feldolgozás során nagyon sok eredeti érték megy veszendőbe: kiiktatódnak a gyönyörű tájleírások, egy-egy sajátos hangulat részletes bemutatása megy veszendőbe, olykor a legérdekesebb részletproblémák és
