Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - FÓRUM - Puntigán József: Iskoláink ügye nem csak iskoláink ügye
Fórum P untigán József Iskoláink ügye nem csak iskoláink ügye Az oktatásügyünk körül felgyülemlett problémák megvitatását, megoldási lehetőségeinek vizsgálatát és az elfogadható javaslatok mielőbbi gyakorlati alkalmazását elsőrendű feladatnak — úgy is fogalmazhatnék — nemzetiségi létünk alapkérdésének tartom. Ha ugyanis továbbra sem javul értelmiségi rétegünk jelenlegi, igen kedvezőtlen arányszáma, az elkövetkezőkben is csökkenni fog iskoláink vonzereje, könnyen megeshet, hogy a nem túl távoli jövőben már nem lesz miről vitatkoznunk. Révész Bertalan sok értékes gondolatot felvető írásában (Irodalmi Szemle, 1989/5) eléggé megrovóan szól azokról az intézkedésekről, amelyek a természettudományokat, illetve a műszaki pályákat helyezték előtérbe. Elmarasztalását „humán” szempontból megértem, de a másik oldalon állva lenne néhány ellenvetésem. Jómagam egyike vagyok azon kisebbségieknek, akiket mindig is érdekelt ez a másik terület. A gimnáziumot is még a reál osztályban végeztem. Akkor (1973) még volt miből válogatni — két, több mint harminc diákot számláló osztály nyílhatott a szülővárosomban. Emlékszem arra is, hogy a választáskor a humán osztályba kevesebben jelentkeztek, s többünket — a reálosokat — próbáltak meggyőzni arról, hogy lépjünk át. Döntésem nem változott, s ezt azóta sem bántam meg. Osztályunk szerencsésen „erős” volt, s mint az a tízéves érettségi találkozón kiderült, diákjainak több mint a fele végzett el valamilyen főiskolát. S azt sem mondhatnám, hogy „humán” ismereteink — leszámítva azt a néhány órát, amit nálunk nem tanítottak — bármilyen mértékben is elmaradtak volna a humán osztályétól. Azóta is meggyőződésemmé vált: elsősorban a tanárok egyéniségétől függ, hogy a diák mit visz magával az iskolából, csak másodsorban a tantervtől; továbbá: a tanári gárda milyensége szoros összefüggésben van az iskola hírnevével és népszerűségével. Révész Bertalan kissé optimistán ítéli meg a műszakiak helyzetét. Való igaz, hogy könnyebb bejutni az ilyen típusú felsőfokú iskolába, az elhelyezkedés esélyei is nagyobbak, de ... A műszaki főiskolák és egyetemek elvégzéséhez, s magához a pályához is elengedhetetlenül szükséges bizonyos fokú reál gondolkodásmód. Ha ez hiányzik, vagy nem kielégítő, akkor, nagyon ritka kivételtől eltekintve, a sikeres felvételiző nem tudja befejezni tanulmányait, s később egészen más jellegű munkakört választ. A köny- nyebb bejutás nem vonja maga után az iskola — a humán tagozatokhoz viszonyítva — könnyebb elvégzését. Gondjaim vannak — s nem is kicsik — a műszakiak társadalmi elismerésével is, főleg a nemzeti kisebbségen belül. Nézzünk csak szét magunk körül! Hány olyan magyar nemzetiségű természettudósunk, műszaki értelmiségink van, aki „csupán” műszaki tudásával tudott volna bejutni a szélesebb értelemben vett társadalmi és nemzetiségi köztudatba? Egy? Kettő? Vagy egy sem? Azt hiszem, két kezünkön megszámlálhatjuk őket. Nincs olyan intézményünk, amely összefogná őket, olyan sem, amely legalább a sorsukat nyomon követné. Ha tudományos sikereket akarnak elérni, ki kell lépniük a nemzetiségi területről. Ezt követően, sajnos, csak ritkán térnek oda vissza. A hátrányt csak növeli, hogy anyanyelvi publikálási lehetőségeik minimálisak. Ezt csak olyan lapjainknál tudja megtenni, amelyeknek ez egyáltalán nem feladatuk. Hogy a műszakitermészettudományi és a humán jellegű könyvek számarányáról ne is elmélkedjek! Anyagi megbecsülés? Véleményem az, hogy aki a magasabb fizetés reményével jelentkezik főiskolára, az jobban teszi, ha lemond szándékáról. Önmaga és a társadalom érdekében is. Baráti körökben végzett magánstatisztikáim alapján egyértelműen mondhatom, hogy a műszakiak anyagi elismertsége általában semmivel sem jobb, mint a hu
