Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - Szigeti László: Amőba-dóm (vers)

Szigeti László

Amőba'dóm

Csak a zúgás.

Tüdő, tüdővénák. Pitvarok, kamrák.

A belek,

a máj érhálózata, kapuere.

Aorta.

Hajszálerek.

Ötszázkét lépcső. Zúgás-holdudvar a kölni

dóm homlokterén.

A gömbrétegből a Semeddigbe látok. Benne:

kimerültség-haza, bazár-tartomány. Magamba vágyom. Indogermán, uráli s talán pápua csevelyek. Nyálak, zápfogak, púder-veretek. Nyelveken túl a zúgás.

Nyelv-zúgás. Vér-orgona-zúgás a mélyből.

Valami menekül.

A homlok- és nyakszirtcsont átlóján a dóm terebélyesül. Gótika-lázadás: kívülem, ami bennem, bensőmben, amin állok. Mélyén, talán, udvarunk diófája.

Alatta, talán, hűségnek hiánya. Tövében, talán, anyám roppanó ágyékcsigolyája.

S a Kilenc-kőangyalok.

István, Imre,

János, Árpád,

Júlia, György,

Mária, László,

András.

Kőtestvérek.

Szétmart kecsek,

ékek. Mozdulatlanságok.

Talán

amőba-dóm.

Allábakkal táncol. Kölnben,

Párizsban,

Kassán,

mindig magában, mégis máshol.

Mélyen, talán, mégis a folyó, a Rajna libidóz.

Fölötte, talán, szerető a híd.

Rajta országok bazárláza-vonulása, barátság-hite-vágya, szajhálkodása.

A dóm, talán, mindezek

amőba-székesegyháza. Talán éjideg.

Torkában

éjherék kolompolása. Bim-bam.

Bim-bam.

Kölnben,

Párizsban,

Kassán

Dóm.

Gótika-harag.

Hit-zúgás.

Az orális, az anális kőropogtatása.

Lecsavart csuklók,