Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Soóky László: Feljegyzések egy nephelokükológiában (vers)
3 Följegyzéseimet most a ködre írom és várok. Vitázom is persze, ha szembe kerülök önmagammal, bizonyos értelemben önelidegenülök. Asszonycsapat húz el fölöttem, vijjúzásukból sejtem: kielégítetlenek. S már fordulnak is, lángoló öllel, mint a cirkálórakéták, s flamingó-puhasággal körém ereszkednek. Sikoltok: ■ ich bin einer Czechoslovakische Ungar, nem bántani, nem bántani, én éppen most önelidegenülni, beadni kulcs, tudathasadásba szelídülni Az asszonykórus zümmögve szól: mondottuk: ember küzdeni és bízva bízzani! Jer hát, kicsi Czechoslovakische Ungar, tégy csodát. Mítoszt. Csináld. 4 Följegyzéseimet most a ködre írom, a lesötétített tarvágás fölött rémülten elhúz a rezesbanda, megtévesztően Zeppelin-stigmájú. Én alattuk állok, őszintén ragyogva, üszkösödöm halkan belső tüzeimtől. Bokoralja madár húsom csipegeti, kígyózó hegyi szél csontomat átjárja. Táltos vagyok megint, égen járó csikó, kígyózó hegyi szél véremet kiszítta. Bújok kígyólyukba fészekőrző tűznek, kígyómegvigyázó magányos pásztornak. A rezesbanda rézsűt mesi a fenyők csúcsát, ütközik gyanúsan absztrakt üstökösbe. A csonkolt karú dobos szívhangjai átdübörögnek a robbanás kisded lázadásain. Redőt von magára a totális csend. 5 Följegyzéseimet most a ködre írom, kiáltozok magamnak, s visszakiáltok. Kétségbeejtő ez a párbeszéd, hiszen néma. Kirajzanék, mint a harangkondulás, de szeretőim kínzóoszlophoz kötöztek,
