Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - Simkó Tibo: Lösz - Első rész (Folytatás)

víztükör, csak akkor tudatosodott benned, hogy az valami más lehetett, nem a Balaton]), akárhogy is értetek oda, vonattal, vagy -n- bácsi az idő tájt vett Mercijén, az első nap, miután meghallgattátok a visszhangot („Hazádnak rendületlenül...”), ott álltatok Bélával a penzió erkélyén, ős gyönyörködtetek az elétek táruló panorámában (késő délután volt, talán már alkonyodott is), és ahogy elnéztétek az alattatok zöldellő fákat, a lombok sűrűjéből elővillanó házakat, a Biológiai Kutatóintézet sárgásfehér épülettömbjét, no meg a karcsú mólót (ha ugyan nem takarta el előletek valami), s mindezen túl a párás végtelenbe nyúló, valahol távol az éggel összeolvadó vizet, az alattatok elterülő kertek egyikéből váratlanul fölröppent egy léggömb, egy egészen közönséges, gyerekkézbe való luftballon, még a madzag is ott lógott rajta, és szállt, szállt, amerre a szellő vitte, mind magasabbra, mindig fölfelé, és ti a szemetekkel egyre csak követtétek, csak szálltatok utána, amíg el nem tűnt

___

.

.. vagy mint Lábdiban, amikor -n- bácsiéknak már megvolt a szőlőjük, és te kiültél a hegyoldalba, a filagória alá, egy kettéágazó törzsű diófát szemelve ki magadnak, hogy a fa V-je közé ékelt tájat lerajzold, de nem ment, természet után sohasem ment neked valami jól a rajzolás (emlékezetből még úgy se, hiába dicsekedett el anyu a „Vajk megkeresztelésé”-vel, amit az irkáid között talált — vágy te mutattad neki? —, ő bizonyára maga is azt hitte, hogy az étyi templom szentélyében látható falfestményt rajzoltad le fejből, noha nem úgy volt, könyvből másoltad ki a Benczúr-reprodukciót), hát ott a lábdi szőlőben sem akart sikerülni a rajz, elég szarul érezted magad, mert hogy a ko- lorittal, a reszkető, párás, napfényes levegővel nem boldogulsz, az még csak hagyján, színekkel nem is kísérleteztél akkor, de lehangolt, hogy a kézzelfogható tárgyakat se vagy képes ábrázolni, már a diófa V-jével baj volt, nem találtad el a kettévált törzs szögét, vagy ha eltaláltad, a két vaskos ág szinte az egész lapot elfoglalta, s arra, amit tulajdonképpen meg akartál örökíteni, alig maradt helyed, le is tettél róla mihamar, néhány kiradírozott vonás után nem folytattad, ha radírozással kezdődött, már tudtad, hogy nem lesz jó vége, Harmos is mondta, mert abban az időben már ismerted Harmost (és nemcsak a kötelező rajzórákról; Béla és te — meg a Vicces, a Mister, meg a többiek — különórákra is jártatok hozzá), Harmos is mondta nemegyszer, ne használjatok radírt, de neked a valóság megragadása mindig épp elég gondot okozott, és nemcsak rajzban, de a rajznál maradva, meglehetősen szarul érezted magad, hogy nem vagy képes rögzíteni a külön erre a célra vásárolt füzetbe ezt a csodálatos tájat, ami akkor ott elibéd tárult, negyvenhárom vagy negyvennégy nyarán („Allegelsőőő-vonall-bakinn-teggyőő-rszema—zzégre-tekinn-t” ...), a lábdi szőlő filagóriája és Szigliget között, igen, igen, Szigliget is rendkívül fontos, amint -1- nénivel meg Bélával átgyalogoltatok, hogy közelről is megnézzétek a várat, amint a tó felé elterülő síkságon porfelhőt vert a vágtató lovas (csikós volt vagy gulyás, ki tudja?), amint a végtelenbe nyúlt egy jegenyesor — mindez évtizedekre elraktározódott benned valahol, a jegenyék, a csikós-gulyás vágtája a síkon, a napfény átvilágította porfelhő, s megint az az örök-ezüsst köd a víz fölött, és távol-távol a Víz meg az ég ölelkezése... aztán, a várból lefelé, megvan-e még az a fa?) ...

Az étyi községháza udvarán hatalmas vadgesztenyefa állott; annak a kérgébe Rákóczi-képet véstél, nem sokkal Örsről Étybe való költözésetek után. Ahogy a fa élt, ahogy belső és külső nedvek, eső, hó, napsütés, fagy, szelek, viharok minduntalan dolgoztak rajta, a háncsig vésett árnyrajz lassan elvesztette körvonalait: évekkel tésőbb már csak te magad tudtad, hogy a gesztenyefa sebe Rákóczi-kép volt egykor. Többször foglalkoztál azzal a gondolattal, hogy történelmi-kulturális arcképsorozatot készítesz. Rákóczit még Őrsön megfestet-