Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - Dénes György: Daloló csillagok; Korcs idő; Árnyak vonulása; Csöndes rapszódia (versek)

4. Ott fekszenek a csöndes temetőben szeretteim, a végtelen időben.

Hiszem, megfújják majd a harsonákat, egy sem marad a sírban, mind föltámad.

5. Mért lihegnék sóváran a világban? Nálam elfér a világ egy zsákban.

Azt sem őrzöm, ami belőle megmarad; hogy is lehetnék másképpen szabad.

6. E vén városban némák a harangok, negyven éve harangszót nem hallottam. Harangsző nélkül nyílnak meg a hantok, mire a gyarló ember összeroppan.

7. Égett fölöttem mindenféle zászló, egyik sem volt szívemnek virágzó. Megváltoztattak. Megváltoztam.

Haragom sokszor visszafogtam.

8. Nem találtam a földön igazságot, hisz nincs is igazság e sártekén.

De a hazugság fülembe kiáltott, fenyegetően magaslott fölém.

9. Toltam idegen isten szekerét,

míg rám nem fordult a szekérkerék. Öreg szívemmel elgondolkodom, gáládul megcsalt engem a korom.

10. Ifjúságunkban keményebb a szívünk, ámde meglágyul, ha sírunkhoz érünk. Mire lehajlik pályaívünk,

a lét szitáján kihull a reményünk.

11. Mit hagyok hátra, hogyha meghalok? Verseimben picinyke csillagot.

Pislákoljon az elmúlás felett, mint az anyákban élő szeretet.