Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény/tartomány (VI. rész)
cxv Jobb, ha a költő kivájja önnön nyelvét, mintsem hogy akár tehetségével, akár közönyével tisztelje meg az embertelenséget. Ha a totalitárius uralom annyira hatékony, hogy leleplezés, a szatíra minden lehetőségét megsemmisíti, akkor hallgasson el a költő, és a tudós hagyjon föl a klasszikusok kiadásával ott, ahol a haláltáborba vezető út már néhány mérföldnyi csupán. Éppen mert az emberiség ismertetőjele, éppen, mert az embert a jobb felé törő lénnyé teszi: a szónak ne legyen természetes az élete, se semleges szentélye a bestialitás helyein és korszakában. Van választási lehetőség: a csönd. Ha a szavak a városban barbársággal és hazugsággal teljesek, semmi sem beszél hangosabban, mint a megíratlan költemény. CXVI „Svätopluk tűzzel és karddal növelte birodalma határait s a kultúrát is, amelyet Moravčík szerint Rómától kaptunk, kiüldözte a birodalmából — fejezi be kiváló tanulmányát Vladimír Petrík. — S itt a probléma gyökere. Az a politika, amely nem védi a kultúrát, nem menti meg önmagát sem. Ne spekuláljunk hát Samó- ról, hogy szlovák volt-e vagy sem, törődjünk inkább kultúránk erősítésével és kontinuitásával, nehogy megcsúfoljon bennünket a történelem.” CXVII Üjfajta észlelésmódra van szükségünk, hogy álljuk a versenyt. Technikánk nemzedékekkel jár gondolkodásunk előtt. Ha csak elkezdünk gondolkodni ezekről az új technikákról, mér költőnek tűnünk fel, mert a jelennel mint jövővel foglalkozunk. A legtöbb ember hátra; tekint, biztonságot keres. A világban, amelyben élünk, az enyémnél sokkal fokozottabb észlelésre és energiára van szükség. James Joyce-ban sokkal kifinomultabbban voltak meg ezek a képességek — olvassuk McLuhan olyan sok port fölkavart gondolatait a Vége a Gutenberg- galaxisnak? című gyűjteményében. CXVIII És az apám sírját. Apám immár tizenkettedik éve nyugszik a panyiti temetőben, s onnan szemléli, megbékélvén betegségekkel zsúfolt hosszú esztendők után, hogyan tülekednek utódai, a mai panyitiak. Búcsúzzunk el hát mi is, jellemzően, itt az apám sírja mellett, a kérdező szülőföldtől. A jövőbe és a múltba vetett kettős pillantással.
