Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény/tartomány (VI. rész)
xcv — Mit tudtak a pozsonyi kortársak Bartók jelentőségéről, sejtették-e nagyságrendjét? — Erről, így utólag, nehéz valamit mondani. Az természetes, hogy mi Bartókban, noha zenész-família voltunk, elsősorban a jóbarátot láttuk, s nemigen méricskéltük zeneszerzői nagyságrendjét. De az igazság az, hogy a beavatottak mindig is tudták, hogy amit Bartók csinál, az valami egészen rendkívüli, a későbbi, főleg a külföldi sikerek meg végleg bizonyossá tették előttünk, hogy kicsoda valójában Bartók Béla. XCVI Folytathatnánk a vitát — írja Tandori Dezső —, hogy újságíró remeklése-e ez a mű vagy szokatlan méretű tragédia, vegyes műfajú szépirodalmi alkotás vagy kortörténeti zsurnalizmus; de az vitathatatlan, hogy Az emberiség végnapjai nagy erkölcsi tett. Vannak írók, akiket puszta magatartásuk is, művüktől függetlenül, az emberiség emlékezetébe emel. Karl Kraus, a „gáncsoskodó” is ilyen maradandó figura: égetően szükséges, hogy megelevenedjen a köztudatban egy ilyen ember, aki nemet mond mindarra, ami fejrázást érdemel. XCVII Egy további történelmi vita a régmúlt szlovák történelemről zajlik a Týždenník hasábjain. Összefoglalóan V. Petrík cikkének idézésével szólhatunk erről, minthogy százszázalékosan egyetértünk a véleményével. Petrík abból indul ki, hogy egyetért azokkal, akik úgy vélik, hogy „történelmi tudatunk zavaros és cseppfolyós ... ám ha arra gondolok — folytatja —, hogy egyesek milyen eszközökkel akarják azt életre kelteni, még szomorúbb leszek. Egyes szerzők ugyanis régmúltunkról értekeznek, a Nagymorva birodalomról, Samo birodalmáról, érvelésük azonban olyan színvonalú, hogy a romantikus szlovák történelemszemlélet képviselőjének, Sasineknek lenne belőle a legnagyobb öröme.” XCVIII Ha követjük a csillag összeomlásának menetét, a tér görbülete egyre komolyabb lesz. Ennek a görbült térnek végső sorsát Einstein és Rosen írta le. Meglepetésükre arra az eredményre jutottak, hogy e beágyazási diagram végül egy másik világra nyílik ki. Az eseményhorizont átlépése után a tér görbülete egyre csökken, végül kitér egy másik, aszimptotikusan sík világba. Később látni fogjuk, hogy a két világ között lehetetlen űrutazást tenni, mivel ehhez a fénynél gyorsabban kellene haladnunk. Amiről itt szó van, az egyszerűen csak a tér geometriája a fekete lyuk körül... az űrhajós elhagyhatja világunkat, időszerű pályán körülutazhatja ... és visszajöhet a mi világunkba ... Visszajöhet például a földre egymilliárd évvel ezelőtt vagy egymilliárd év múlva. Ez egy időgép. Sőt visszatérhet az űrhajós a földre öt perccel indulása előtt, és találkozhat saját magával. (Kaufmann)
