Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Simkó Tibor: Lösz - Első rész (folytatás)
mellére határozottan emlékszel, tizenkét-tizenhárom éves korára fantatsztikusan. fejlett emlői voltak, az sincs kizárva, hogy nem is fantasztikusan, csak éppen szabályosan, csupán azért izgatták a fantáziádat, mert akkor döbbentél rá, hogy a volt játszótársad másképp fejlődik, mint te. Persze ilyesmik tudat alatt merültek föl benned, sose gondoltál nyíltan Györgyi meztelen mellkasára; ha megkísértett effajta gondolat, igyekeztél elhessegetni magadtól, hogy a szerelmedet ocsmány paráznasággal be ne szennyezd. Az mindenesetre biztos, hogy a fotón, fotókon, hiszen többet is őriztél róla, valami férfias büszkeséggel mustrálgattad a lány feszülő ruhaderekát, a fűzésből előbuggyanó inget, egyszóval a melle tájékát, amely — lám, mégis a méretei miatt! — a korabeli nagyasszonyokat idézte föl benned, Horthynét, Imrédynét, meg a többieket — a „Magyart a magyarnak a Magyar Divatcsarnokból” reklámmanökenjeit is beleértve —, akiket ilyen-olyan albumokban az Űj Időkben, filmekben, plakátokon és egyebütt dísz- magyarosan, matrónásan, méltóságteljes pózba merevítve láttál, igen, igen, valahányszor elnézegetted azokat a miniatűr és nem miniatűr, magyarruhás és nem magyarruhás, barna és nem barna, csoportos és nem csoportos fotográfiákat, mindig eltöltött az a bizonyos furcsa, kamaszos-férfias büszkeség, amit szavakkal talán így lehetne megfogalmazni: — No né, ez a Györgyi, akivel még Őrsön összeismerkedtünk, akivel ott egypár napig osztálytársak is voltunk, amikor a nyári szünetben, alighanem Magdával, a nővérével, átjött Hámodról, az öreg, nyugdíjas jegyző bácsiékhoz (minek is hívták őket?), akiknek az a muráti- lilis kinézésű lányuk volt, aztán valami oknál fogva a tanév első napjaiban is náluk maradt (és Magda?j, talán akkor halt meg az apjuk, de talán nem is volt komoly oka rá, hogy ott maradjon, egyszerűen csak jól érezte magát a murá..., a nálánál jóval idősebb barátnője társaságában, elég az hozzá, hogy én már őrsön jól ismertem Györgyit, a nyugdíjas jegyzőéknél Is játszottam vele, aztán, amikor bejöttek a magyarok, és mi Étybe költöztünk, Györgyiék már ott laktak, a lányok apja akkor már nem élt (vagy nem azért maradt Györgyi a tanév elején Őrsön, hogy ne legyen útban a hurcolkodásnál?; ők Hámodról még harmincnyolc őszén költözhettek oda, egy fél évvel hamarabb, mint mi), s persze ott megint osztálytársak lettünk, így csaknem három évig szinte testközelből ismertük egymást, játszani, tanulni, leckét megkérdezni jártunk egymáshoz, s no né, ez a Györgyi már kész matróna, hogy feszül a mellén a ruha, nohát, nyavalyások, én ilyet választottam magamnak, ha minden jól megy, úgy tíz év múlva egymáséi leszünk, aztán sok gyerekünk lesz, mert — ez fontos! — akinek szeme van, láthatja: az Isten is anyának teremtette ezt a lányt! — Ez a büszkeség annál inkább követelte a magáét, minél több udvarlója akadt Györgyinek. Az pedig akadt elég. Folytatjuk
