Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - Simkó Tibor: Lösz - Első rész (folytatás)

mennyire benned van mégl), s talán a házvezetőnő lánya is ott volt, a csinos, sudár termetű, kedves Aliz, a kereskedelmista kisasszony, akibe Bélával együtt már a megismerkedésetek napján belehabarodtatok. Az sincs kizárva, hogy ómami is Malinón töltötte azt a nyarat, a drága, szeretetreméltó ómami, aki mindig ott érezte magát a legjobban, ahol a legtöbb munka és a legtöbb unoka várt rá. De mindez csak találgatás. Mint ahogy ozoncl unokatestvéreid közül is csupán Gyura emlékszel, a kisebbik, a félrehűzódóbb Šesták fiúra, a nálad vagy négy évvel fiatalabbra. Ő volt az, aki az utolsó pillanatban futni kezdett a kocsi után (mert lehet, hogy nem is szekér volt, hanem teherautó, vagy keresztapád személykocsija!), a zajtól és a növekvő távolságtól alig-alig hallottad a hangját, inkább csak a szája mozgásából vetted ki, mit kiabál: hogy a hosszú, két méternél is hosszabb vesszőt, amit te vágtál egy csipkebokorból, amit szép fehérre le is hántottál, ami, úgy vélted, jó lesz horgőszbotnak (a keresztszüleid horgász-periódusukat élték éppen: Ózonéról gyakran rándultak föl a malinói hegyek közé pisztrángra; azt viszont ismét nem tudod, tartottál-e a kezedben valódi horgászbotot], s ezért talán már föl is szerelted madzaggal, horoggal, amivel kell (te is ott ólálkodtál a pisztrángos patak partján, ott ugráltál a vízmosta köveken a többi gyerekkel, keresztszüleid példája nyomán) — hogy azt a hosszú, fehérre hántott csipkebokor-vesszőt neki adod-e. Meghatott ez a jelenet, s még most, harminc év múltán is megilletődsz, ha eszedbe jut a nyolckilencéves kisfiú becsületessége, amint szalad a szekér (vagy a teher-, vagy a személygépkocsi) után, amint az utolsó pillanat szalmaszálába kapaszkodva feléd kiabálja-tátogja a kérdést, és tágra nyílt szemmel lesi, már-már a kétség- beesés határán, kap-e rá választ, és milyen választ kap rá; pedig csak közönséges fadarabról volt szó, amelynek szakasztott mása ezrével nő a Malinó környéki patakok mentén és milliószámra egyebütt, s vajon mi történt volna, ha se szó, se beszéd, használni kezdi, ha már otthagytad, mert nem fért a kocsiba, vagy mert neked már nem kellett, vagy mert anyu nem engedte, hogy a vonatba magaddal cipeld, vagy mert egyszerűen csak ottfelejtetted? — nem történt volna semmi, a világ nem dőlt volna össze jobban, mint ahogyan így összedőlt (az utolsó vagy az utolsó előtti háborús nyáron volt ez, negyvenhárom vagy negyvennégy nyarán, Malinóról Lábdiba vitt az utatok, -n- bácsi szőlőjébe, amit nem sokkal azelőtt vett valami zsidótól, talán negyvenháromban volt mégis, a németek mintha még nem szállták volna meg Magyarországot, ám kérdés, hányszor voltatok Lábdiban a háború alatt, mert ha csak egyszer, akkor annak mégis negyvennégyben kellett lennie, azon a nyáron, amelynek a végén épp indulni akartatok haza, hogy anyu kikészíthessen benneteket az iskolába, amikor jött az újság, hogy a tanév kezdetét elhalasztották, arra meg határozottan emlékszel, hogy a strand pénztáránál a hangszóró a „Minden elmúlik egy- szert”-t harsogta, azt, hogy „Alle-gelsőő-vonall-bakinn-teggyőő-rszema-zzégre- ttekinn-t...” s ez már a vége felé lehetett, bár ki tudja, nem csak benned ku- szálódott-e össze az „Es geht alles vorüber” dallama-szövege a háború végével)... Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz! Összedőlt volna, még jobban, mint így, sokkalta, de sokkalta jobban, hisz így csak országok, államok, politikai rendszerek dőltek össze, meg néhány tízmilliónyi ember pusztult el, de úgy — ha az a kérdés ott a malinói plébánia udvarén nem hasít a szemedbe (mert a füleddel már nemigen hallhattad), ha a kérdés föltevője nem fut olyan tágra nyílt tekintettel utánad, ha a szája nem tátog olyan kétségbeesetten — úgy egy gyerek becsülete szenvedett volna csorbát! Ámbár meglehet, hogy erre a meghatottságra ismét csak a te rafinált, újraköltött, külön verziód késztet, s valójában nem is ez történt ott negyvenhárom vagy negyvennégy nyarán, hanem csupán annyi, hogy mivel ketten voltak a Šesták fiúk, Gyű, a kisebbik magának akarta biztosítani a botot Johhal, a nagyobbikkai szemben. Ki mondhatná meg