Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - HOLNAP - Stofko Tamás: Egy zsák gömbölyű alma (elbeszélés)
tottam, már jöttek is a vevők. Tudod milyenek ezek a parasztok, ha ötkor nyitnék, akkor is ott lennének az ajtó előtt fél ötkor. A csendőrnek a felesége is akkor jött. Tejet, kenyeret vett, és már el is akart indulni, amikor eszébe jutott, hogy csirkét elfelejtett venni. — Úristen, mi lesz ebédre, a csikét majdnem elfelejtettem — gondolkodott magában. Visszaszaladt a jégszekrényhez, ahol már vagy négy-öt ember állt sorban. A jészekrény mellett volt a mérleg, amire a kiválasztott csirkét rá kell tenni, a boltoslány blokkolta, majd a kasszánál kellett kifizetni. Már csak egy nő volt előtte, aki a csirkék között válogatott. Ö, milyen szép csirke, kiáltott fel magában a csendőr felesége, azzal már nyúlt is egy zsírosán sárgálló csirke után. Csakhogy az előtte álló asszony is éppen azt választotta ki. — Ezt én választottam — kiáltotta a csendőr felesége. — Csakhogy én vagyok soron — mondta magabiztosan az előtte álló asz- szony. — A, persze, persze, bocsánat — azzal mérgesen átengedte az idegen asszonynak a csirkét, és mosolyogni próbált hozzá, majd választott egy másikat. Körbenézett, az üzletben minkenki őket figyelte, mintha összeverekedtek volna valamin. Gyorsan fizetett, és kisietett a boltból. Az úton egy régi osztálytársával találkozott össze. — Szevasz! — Szia — köszöntötték egymást. — Mi az? — kérdezte a barátnő. — Miért vagy olyan mérges? — Óh, semmi, a boltban felbosszantottak, nem érdekes. Tudod, milyenek ezek a népek, nincs bennük egy csepp jóindulat sem. Mi lesz az osztálytalálkozóval? — Most már biztos, hogy lesz. Ezen a héten itt járt Péter, és megbeszéltük a részleteket. Százötven koronát kell befizetni fejenként. Ha van nálad pénz, már ide is adhatod. — Most nincs nálam annyi — mondta a csendőr felesége —, meg az urammal is meg kell még beszélni. Nem sok egy kicsit százötven korona? — De, szerintem is. Ismered Pétert, mindent eltúloz egy kicsit. Most is egy olyan hülye történetet mesélt, hogy két ember megy valami alföldi tájon. Az egyik cipel egy zsákot, aztán elhagyja az előtte haladót, utána megbotlik, és elesik. A zsákból szétgurulnak az almák. Valami ilyesmi, nem is tudom, nem értettem az egészből semmit. No mindegy, most nagyon sietek, bocsáss meg, majd este felhívlak, vagy inkább lemegyek hozzátok.No, szia! — Szevasz! — viszonozta a köszönést a csendőr felesége.
