Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - FIGYELŐ - Archleb-Gály Tamara: Kísérlet a kísérletezésre
New York-i szegénység vezérévé kiáltotta ki magát — Ady Endre Vér és arany című versét énekelte el gyönyörűen, saját megzenésítésében. Az általa alapított ún. neoizmus értelmében a pénz és az emberi időszámítás ellen agitált, s az emberi vért mint legnagyobb értéket állította velük szembe. Előadását végig videofilm kísérte, majd befejezésül — szimbolikusan — a legértékesebb művészeti nyersanyagként rendkívül magasra taksált, frissen vétetett vérével a rendezvény plakátjára fröcsken- dezte izmusa jelét, egy vörös keresztet. Ez az önkínzásig menő művészi önfeláldozás sok tekintetben néhány ismert body-art (testművészeti) akcióval rokon (pl. az amerikai Chris Burdenével, a mi Petr Štemberánkéval, Jan Mlčochéval, vagy a bécsi akcionistákéival). Testművészi rítus volt a fesztivál egyik legintenzívebb élménye, a pozsonyi Vladimír Kordoš performensze is. Messersch- midt barokk szobrászról tartott rövid előadást: levetítette kopasz, grimasz pózokat vágó szoborportréit, majd bejelentve, hogy a kopaszra nyírás valamikor a rabszolgák és kitaszítottak jele volt, nyilvánosan le- borotváltatta a fejét, s tükör elé állva a Messerschmidt-szobrokéhoz hasonló grimaszokat produkált. Az ugyancsak pozsonyi Ján Budaj rögtönzött: a mennyezettel párhuzamosan kötelet feszített ki, arra két, karikán mozgatható hurkot erősített, majd az egyiket a nyakára húzva, szórakoztató zene mellett, kedélyesen csevegve járt- kelt a nézők közt. A szociológiai kísérleti kutatások iránt fogékony Budaj e produkciójával a ki szabad és mennyire szabad kérdését vetette fel. A magyarországi Bíró József akciójában szintén felbukkantak body-art elemek (ilyen volt a nézőkkel felvett kapcsolat — közvetlen tapintás útján). Bíró szándékosan tettei értelmetlenségére utalt, azok játékosságával, felszabadultságával nyíltan (HAPPY DADA) a dadaizmus örököseként mutatkozva be. Honfitársa, Bukta Imre elektromos fűrésszel három HAZA szócskát tartalmazó táblát fűrészelt ketté, jelképes szójátékokat alakítva ki. Az előadások szüneteit kísérleti videofilmek töltötték ki, többek között a Bizottság-zenekar, Szirtes János és fe Lugos- sy László filmjei, különféle vídeofolyóira- tok stb. Szirtesék ,.élőben” is megnyilatkoztak. Magas bárszéken ülve, nyújtott lábukon befőttesüveggel balanszírozva, vállra csöpögő presszókávéval, pattanásig feszült helyzetben előadott jelenetüknek a lényege talán az volt, hogy „meddig bírja a magyar”. Persze, többféleképpen volt értelmezhető. A Pozsonyban élő budapesti Rónai Péter alaposan előkészített performensze (nem azért volt jó) pozitív hozzáállásával, nyilvánvalóan közvetlen kontaktuskeresésével fogta meg a nézőket-résztvevőket („Köszönöm, hogy életük 12 percét velem töltötték” szövegű nyomtatott cédulákat osztogatott ki...). Az emberek közti kommunikáció lehetőségeit kutatta a magyar- országi Várszegi Tibor—Bíró Eszter—Dóra Attila-trió, az emberi és zenei hangok végtelen árnyalatainak (pl. folyadékkal töltött saxofon bugyborékoló hangja) eszközeivel. Experimentális költészettel több magyar művész jelentkezett. Székely Ákos audiovizuális, vetítéssel és tárgymozgatással ösz- szekapcsolt versekkel, Németh István akusztikus költészettel (Egy mássalhangzó átalakulásai], A testművészet ismert eszközeit használta fel Kovács István (12 kg lisztből tésztát gyúrt, majd meghempergett benne), a jugoszláviai Slavko Matkovič és a teoretikusként is jelentős Szombathy Bálint (Matkovič fejét átlátszó ragasztószalaggal körberagasztva azt teljesen deformálta). Sajnos, nincs lehetőségünk mindenről és mindenkiről szólni. Hadd említsem még talán Nagy Zoltán zsebrádiókkal, tükrökkel, ébresztőórával ellátott mini-környezetét, mely a cseh Petr Štembera egy 1979- ből való darabjára emlékeztetett, mint ahogy Kelényi leírt akciója is a kiváló pozsonyi konceptuális művész, Peter Bartoš galamb- s egyéb állatkísérleteit juttatta eszünkbe. Mindez azt bizonyítja, hogy egyik részről sem ártana a kölcsönös megismerés, informáltság egymás „viselt” dolgairól ... A pozsonyi Balvan táncegyüttes az idén kiforrott mím-előadást mutatott be, mely dióhéjban és jelképesen az emberi kapcsolatok szinte minden típusát felidézte — a korunkban sajnos egyre figyelmeztetőbbé váló kafkai légkört elevenítve fel. Az együttes részt vett a cseh Milan Kozelka improvizált happeningjében is . . . A Stúdió Érté és támogatói dicséretére szolgáljon, hogy a kisebb-nagyobb szervezői hibák ellenére már másodszor sikeresen meg tudták rendezni egy ilyen sokoldalú felkészültséget megkövetelő nemzetközi találkozót, sőt annak videón való dokumentálását is biztosították. A sok évig
