Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - FÓRUM - Máté László: Felelősség — mindennap
Fórum M áté László Felelősség — mindennap Hozzászólás Révész Bertalan A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevő! c. vitaindító írásához Révész Bertalan tanulmánya több gondolatot asszociál — nemcsak a felsőfokú továbbtanulás problémáinak tárgyköréből. Annak ellenére, hogy a tanulmány megfogalmazása óta a szerző néhány elgondolása hivatalosan is megfogalmazást nyert, szükségesnek tartok néhány gondolatot elmondani. 1. Minden társadalom alapvető stratégiája: hogyan tudja a felnövekvő nemzedék képzését továbbfejlődésének a szolgálatába állítani. Ezért természetes, hogy az ifjúság nevelésének és oktatásának tartalmi és szerkezeti megújísásával nem csak mi próbálkozunk. Ezt teszik más társadalmakban is. De talán nem ilyen gyakran! (Példa erre a gimnáziumi tanulmányok átváltozásai Csehszlovákiában az utóbbi 40 esztendőben.) A mindenkori képzés aktualizálásának voluntarista szemlélete a „napra kész” szakemberek képzését tekinti legfontosabb céljának. Ennek szellemében központi szerepet kapnak a gyakorlati és műszaki ismeretek. Ez a szemlélet vulgarizálva úgy értelmezi a tudományos és műszaki haladás összekapcsolását az oktatással, hogy az iskola futószalagon szállítsa a kor műszaki paramétereihez szabott emberrobotokat. Az erőltetett reál- és technikacentrikusság nem tett jót a gimnáziumi tanulmányok területén sem. A szaktantárgyak bevezetése növelte a túlméretezettséget, közben olyan tantárgyak szorultak háttérbe (történelem, földrajz, biológia), amelyek a személyiségformálás és a jó általános felkészülés fontos tartópillérei. Nem ritka az olyan eset, amikor a szaktantárgyak eredeti küldetésüknek — kedvet ébreszteni a műszaki főiskolák iránt — éppen a fordítottját érik el, mert a gimnáziumi tanulók sokszor szakmai gyakorlatukat olyan műhelyekben végzik (s ez még a jobbik eset), ahol az alacsony műszaki színvonal (úgymond manufakturális szint) inkább kedvüket szegi, mintsem bátorítólag hatna a műszaki pálya választására. Mindnyájan tudjuk: az iskola társadalmi tükörkép. Nem csoda, hogy gravitációt vesztett terveink nem kerülték el az iskolát sem. Most, amikor újrafogalmazzuk az ifjúság nevelésének és képzésének alapvető stratégiai céljait, egyre jobban tudatosítjuk: a jó iskola gyermekközpontú, gyermekarcú. Ebben az értelmezésben a jó szakmai képzés előfeltétele a személyiségformálás és a biztos alapokra helyezett általános képzés — reál és humán tárgyakban egyaránt. (A humán-reál osztályok ellen nemzetiségi gimnáziumokra vonatkoztatva csak egy érv szól: gimnáziumainknak csaknem a fele évfolyamonként egyosztályos. A tagolódáshoz legalább kettő, illetve több párhuzamos osztályra volna szükség!) 2. Révész tanulmánya, annak ellenére, hogy a gimnáziumok, közelebbről: a nemzetiségi gimnáziumok problémakörét taglalja, vertikálisan érinti a nemzetiségi iskolahálózat egészét is. A gimnáziumi és felsőfokú tanulmányok iránti érdeklődés csökkenése ugyanis egyenes következménye mind a magyar tanítási nyelvű alapiskolák, mind azok tanulói számának csökkenésével. Gimnáziumi osztályaink hálózata az ötvenes és hatvanas évek fordulóján alakult ki, amikor még például Kelet-Szlovákiában kétszer annyian jártak magyar tanítási nyelvű alapiskoldta (alapfokú kilencéves iskolába), mint manapság. A magyar gyerekek egyre erősödő elszivárgása a szlovák tanítási nyelvű alapiskolákba jelentősen lecsökkentette a kiválasztás lehetőségét. (Ráadásul még mindig kísért az
