Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)

LENGYEL FERENC: Hiszen az eperjesiek már operettet játszanak, s az operettre sem tudják becsalogatni a nézőt.

KÖVESDI SZABÓ MARIKA: Szorosan hozzátartozik ehhez a kérdéshez, hogy talán nem lenne ostobaság, ha időnként beszélgetést szerveznénk a közönséggel, és megkérdeznénk a nézőktől, hogy vajon ők hogyan látják a Thália Színpad helyzetét, műsorpolitikáját, és mit várnak el tőlünk. Szerintem érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy ezt milyen formában lenne a legjobb megvalósítani. De mindenképpen hasznos lenne, ha kapnánk konkrét visszajelzéseket.

GOMBOS ILONA: Talán mindenekelőtt az a baj, hogy nem olyan darabot kínálunk fel a nézőnek, amiért feltétlenül érdemes otthonról a lábát kihúzni. De arról se feledkezzünk meg: Szlovákiában szinte minden színházban abszolút szokássá vált, hogy igyekszenek eladni az egyes előadásokat. Egy bizonyos összegért, teszem azt, kétezernyolc- száz vagy háromezer koronáért eladják az előadást, egy szövetkezetnek, egy művelődési háznak. Azok az összeget befizetik a számlákra, de hogy akiknek megvásárolták a színházi előadást, valóban el is jönnek-e a színházba, az már igen keveseket érdekel, sokszor szinte senkit. A falvak és a színházak kapcsolatát még inkább bonyolítja, hogy az utóbbi évek során sok szövetkezetet összevontak, négy-öt falu gazdaságából egy nagy szövetkezetei szerveztek. Azelőtt minden faluba elmentünk, minden községi művelődési otthonnak volt egy bizonyos kulturális alapja, amiből megvásárolhatta az előadást, s ha ezt ki tudta fizetni, akkor már szervezni nem kellett, s a közönség vagy eljött, vagy nem. A falvak központosításával az egyes falusi művelődési otthonok önállósága is csökkent vagy megszűnt. Vagyis most már a valamikori négy-öt szövetkezet helyett csak egy szövetkezet hív meg bennünket, vagy veszi meg az előadásunkat. Hasonló a helyzet a művelődési házakkal is.

LENGYEL FERENC: Azért is csökken a nézőink száma, mert számos évadban nem volt megfelelő repertoárunk, s nem produkáltunk elég nívós előadásokat. Különben — bár ez nem vigasz — a nézőszám csökkenésének trendje a szlovák színházaknál is megfigyelhető. Egészségtelen jelenség, hogy az előadásokat vállalatoknak, üzemeknek adjuk el, melyek azzal már nem törődnek, hogy a dolgozók valóban el is jussanak a színházba. Ez pénzpazarlás, a színházak részéről pedig energiafecsérlés. A színházak pénztáránál kint függ a VYPREDANÉ tábla, a nézőtér pedig félig vagy majdnem egészen üres.

— Vagyis hiányzik a népművelő közönségszervező és -nevelő munkája, jelenléte?

GOMBOS ILONA: Bizony hiányzik. Sokszor teljesen. Gyakran ámuldozunk, hogy felépültek a gyönyörű művelődési házak, s hova tovább az a benyomásunk alakult ki, hogy nincs igazi gazdájuk. A fiatalok sok faluban csak lődörögnek ide-oda unottan, mert nincs, aki megszervezze értelmes szórakozásukat, tevékenységüket.

— Mindabból tehát, amit e kérdéskörrel kapcsolatosan elmondtak, az a konklúzió vonható le, hogy a falvak központosításával, a szövetkezetek összevonásával jelentős űrök keletkeztek és keletkeznek a falun élő ember kulturálódásában általában, nemcsak színházlátogatási lehetőségeikben, s különösképpen az ifjúság nevelésében? Közismert, hogy az iskolák központosításával a kisebb falvak az iskola és a pedagógusok vitathatatlanul pozitív, kedvező, jótékony hatása nélkül maradtak, ami nemcsak az ifjúság iskolán kívüli nevelésére, hanem a felnőtt lakosság általános művelődésére is rányomja a bélyegét, vagyis a központi községen kívül eső kisebb falvak kulturálisan nincsenek kellőképpen „fedve”. Tehát ha jól látom, akkor éppen ezen a ponton válhatna a színház az általános kulturális-nevelő munka igen fontos láncszemévé. Különösképpen a kisebb falvak, települések esetében.

LENGYEL FERENC: Pontosan így van.

GYÜRE LAJOS: Ez a jelenség egyébként már a művelődési minisztériumot is felháborította, s tudomásom szerint a minisztérium leiratban utasította a különböző fokú nemzeti bizottságok illetékeseit, hogy hatékonyabban ellenőrizzék a művelődési házak munkáját. A minisztérium felszólított minden falusi és városi művelődési otthont, hogy jelezze, milyen igényel vannak a színházi előadások iránt, melyik színház vendégszereplését óhajtják. A minisztérium pedig egy újabb leiratban tájékoztatta a színházakat, hogy melyik helységek igénylik a vendégszereplésüket. Ez az intézkedés miránk nézve nem sok jóval kecsegtet, mert a kelet-szlovákiai kerületben mindössze 19 helység kérte a vendégszereplésünket. Figyelemre méltónak tartom, hogy egy szlovák falu is kérte, ahol