Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - KRITIKA - Garaj Lajos: Az emberi üdvösség tragédiái (Németh László regényeiről) II. rész

az Utolsó kísérlete” akart lenni arra, hogy megőrizze a nemzeti kultúra örök értékeit a jövőnek, ha már egyszer az ember arra Ítéltetett, hogy éljen.16 A harmincas évek második felében megkezdett művet azonban Németh László a megváltozott körülmények és egyéb irodalmi kötelezettségei miatt nem fejezte be. Csupán négy kötet készült el a tervezett hétből (Kocsik szeptemberben, 1937. Alsóvárosi búcsú, 1939. Szerdai jogadónap, 1939. A másik mester, 1941), de még befejezetlenül, „torzó" formában is nagyon értékes. Egyrészt átfogóan ábrázolja a társadalom metszésponjait és fejlődési problémáit a századfordulótól a negyvenes évekig, másrészt Németh László belső eszmei küzdelmét is dokumentálja, úgy örökítve meg kora történelmi, társadalmi és szellemi képét, ahogyan annak legaktuálisabb és legfőbb problémái Németh Lászlóban és abban a szellemitársadalmi és ideológiai közegben tudatosultak, amelyből kiutat keresett önmaga és népe számára.

A regényciklus hőse egy módos parasztgazda fiából lett értelmiségi, Jó Péter. A századelő paraszttársadalmát differenciáltan ecsetelő első kötet a főhős gyermekkorát és nosztalgikus tanulásvágyát írja le. A fiatal Jó Péter nagy elszántsággal próbál meg kitörni a hagyományos paraszti környezetből, s szeretné, ha őt is elvinné a „szeptemberi kocsisor” a közeli kisvárosba tanulni. A második kötet a kisvárosi intelligencia körében eltöltött diákéveit, a felnőtté válás időszakát ábrázolja, az élettel, a szerelemmel és a kultúrával való első találkozásait. A nagybácsi, a megyei bíró házában felnevelkedő kálvinista fiút először érinti meg a katolicizmus szelleme, a vándorút lélektana, a keresztény szerelem szelleme, amely nem ismeri el sem a társadalmi különbségeket, sem a modern, a hazai és külföldi kultúra intellektuális áramlatát, Ady, Marx, Darwin, Freud és mások eszméit. A harmadik kötet, melynek cselekménye a forradalom időszakában (1919) és az ellenforradalmi Horthy-rendszerben játszódik, a főhős egyetemi éveit ábrázolja. A történésznek készülő főhős mesteréül Barbián professzort választja, de csakhamar rádöbben arra, hogy a professzor és a „szerdai fogadónapokon” körülötte gyülekező társaság „krémje” nem a nép érdekeit képviseli, hanem — a kultúrát és a történelmet hamisan értelmezve — az uralkodó társadalmi rendszer szervilis híve. Az utolsó kötet Jó Pétert már határozott arcélű érett férfiként ábrázolja, aki a maga igazi, „másik mesterét” szerelmében, Tusikában találja meg, akivel boldog házasságban él.

Jó Péter — Németh László többi hőséhez hasonlóan — az író eszméinek megtestesítője. S ha néha-néha a kor valamelyik eszmeáramlata hatással is van rá, valójában egyiknek sem engedelmeskedik. Jó Péter erős Németh László-i egyéniség, aki csak azt fogadja el, ami saját nézeteivel, az emberről és a társadalomról vallott eszméivel megegyezik. Boda Zoltántól és Horváth Endrétől eltérően ő már nem elégszik meg az emberi példamutatás gondolatával, hanem harcol is érte. S mivel az eszmét az emberrel kapcsolja össze, s úgy értelmezi, mint az ember jó és rossz tulajdonságainak összességét, azaz tudatosan értelmezi az eszme pozitív és negatív megnyilvánulásait, valójában el sem fogadja, hanem saját, szerinte igazságos és helyes ideát alkot, amely csak az általa elismert formákban, az individuális és társadalmi szférában válthatja meg az embert. Jó Péter mint a Németh László-i minőségeszme megtestesítője a magyar és az európai kultúra legértékesebb, a jövő társadalmi fejlődésének zálogát képező jegyeit sűríti magába. Olyan társadalomért küzd, amely etikai alapon teremti meg az igazságos társadalmat, a kapcsolatok rendszerét az individuális nagyságot jelentő ember és a fejlődés objektivizált törvényszerűségeit összegző társadalom között. A jó társadalom megteremtéséhez és annak egészséges fejlődéséhez Németh László szerint erkölcsi magatartás szükséges, valamint az, hogy az eszmék hordozói igaz emberek legyenek, mert a morális bűntettek az elidegenedésben és a bukásban kicsúcsosodó társadalmi deformációkhoz vezetnek.

Az idea, melyet a regényciklusban Jó Péter s vele együtt Németh László is vall, egyáltalán nem új. „Üdvözítő” és morális aspektusát azonban nem szabad lebecsülni. A két világháború közötti magyar értelmiség képviselőjének, Jó Péternek sorsában sok közép-európai nemzet értelmiségének alapvető egzisztenciális sorsa is kifejeződik. A regényciklusból egyértelműen a néphez való hűség pátosza csendül ki. Jó Péter mindig lelkiismerete és a jóság etikája szerint cselekszik, ezért sohasem válik becsületes — s tegyük hozzá: emberhez méltó — élete során népe és az emberiség árulójává.

Németh László regényei közül azok a legjelentősebbek, melyek egy-egy kimagasló női egyéniségről szólnak, s amelyekben legmarkánsabban és legátfogóbban érvényesül a