Irodalmi Szemle, 1989
1989/6 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam alkotmánylevele — nemzetiségi szemmel (III. befejező rész)
a pártok azt állították, hogy e fejezet elfogadásával jogellenes állapot alakult ki, hogy Csehszlovákiában nem veszik figyelembe a nemzetek önrendelkezési jogát, hogy nemzetiségi és nem nemzeti államról van szó, s gyakran hozták szóba azt is, hogy a kormányzat erőszakot alkalmaz a polgárokkal szemben. Az erőszak alkalmazásáról egyébként oly értelemben is beszéltek, hogy a csehszlovák „forradalmi törvényhozás” erőszakos módon vetett véget annak a kisebbségvédelemnek, amelynek a betartására Csehszlovákia ünnepélyesen kötelezte magát egy nemzetközi szerződésben. Nézetük szerint a csehszlovák törvényhozás az „oktrojált alkotmánnyal” sárba tiporta a kisebbségi szerződés rendelkezéseit. A politikai pártok megnyilvánulásai után a csehszlovákiai német jogászok is hallatták szavukat. Arra a következtetésre jutottak, hogy az alkotmánylevél nem rögzíti tartalma szerint teljes egészében a Saint-Germain-en-Laye-i kisebbségi szerződés valamennyi rendelkezését, és eltér azok alapelveitől. Arra is rámutattak, hogy a szerződés alapelvei hiányosan kerültek be az alkotmánylevél hatodik fejezetébe, a nyelvhasználati törvénybe pedig oly formában, amely részben eltér a szerződés eredeti értelmétől és céljától.143 Nehezményezték, hogy bizonyos kisebbségi jogokat nem úgy váltottak valóra a Csehszlovák Köztársaságban, mint ahogy azokat a nemzetközi szerződés tartalmazza, minden korlátozás nélkül, s méghozzá az alkotmánylevél ezek megvalósítását csak „az általános törvények keretei között” teszi lehetővé. Ezzel kapcsolatban elsősorban az alkotmány levél 128., 131. és 132. §-ára mutattak rá. Állításuk szerint e záradék beiktatásával a csehszlovák törvényhozás lehetőséget nyert arra, hogy olyan közönséges törvényeket fogadjon el az alkotmány megsértése nélkül, amelyek nem állnak összhangban a szerződés rendelkezéseivel. A német jogászok még azt sem hagyták szó nélkül, hogy az alkotmánylevélbe nem került bele a kisebbségi szerződés 8. cikkelyének első mondata, amelynek értelmében Csehszlovákiában „Az etnikai, a vallási vagy a nyelvi kisebbségekhez tartozó csehszlovák állampolgárok jogilag és a valóságban ugyanolyan elbánásban fognak részesülni, mint a többi csehszlovák állampolgár”.144 A továbbiakban pedig arra következtetésre jutottak, hogy a kisebbségi szerződés rendelkezéseit olyan alapelveknek kellene elismerni, amelyek minden jogszabálynál, még az alkotmánytörvényeknél is előbbrevalók. Nézetük szerint meg kellene ejteni annak vizsgálatát, hogy az alkotmány valóban összhangban áll-e az említett nemzetközi szerződéssel. Abban az esetben viszont, ha az összhang nem állna fenn, hatályon kívül kellene helyezni az alkotmányt, úgyszintén a „közönséges” törvényeket, ha azok is ellentétben állnának az alkotmánnyal. Végül pedig kijelentették, hogy a kisebbségi szerződésnek a kisebbségek védelméről szóló része semmivel sem világosabb és érthetőbb, mint a Kárpátalja autonómiáját érintő rendelkezések. A tényleges helyzet ismeretében kétségkívül megállapítható, hogy az alkotmánylevél rendelkezései lényegében azonosak ugyan az említett nemzetközi szerződés tartalmával, azonban nem teljes egészében. A csehszlovák állam alaptörvénye nem oly mértékben vette át a nemzetközi szerződés rendelkezéseit, mint ahogy azt annak 1. cikkelye feltételezte, más szóval, amint Csehszlovákia ünnepélyesen kötelezte magát, hogy a szerződés 2—8. cikkelyének rendelkezéseit alaptörvényekként („lois fondamentales”) ismeri el.145 Tény, hogy a Saint-Germain-en-Laye-i kisebbségi szerződés 8. cikkelye „etnikai... nyelvi kisebbségekhez” tartozó csehszlovák állampolgárokról szól (az eredeti francia szöveg szerint „... minorités ethniques ... de langue...”), tehát mint közösségekről. S bár az említett cikkely első mondata nem került be az alkotmánylevélbe, a 132. § viszont átvette a „nemzeti és nyelvi kisebbség” fogalmát a nemzetközi szerződés 9. cikkelyének 2. bekezdéséből. Tehát — amint látható — maga az alkotmánylevél nem deklarálta a nemzeti kisebbségeket mint kollektívumokat, de azokat a valóságban elismerte, igaz, csak közvetve. Ez a megoldás a jövőben sok vita forrásává vált. A nemzeti kisebbségek követelését még 1938-ban sem mutatkozott hajlandónak elismerni a csehszlovák kormány,146 bár az általa 1938. július 26-án jóváhagyott nemzetiségi statútum szerint megszűnt volna a 20 százalékos hányad, s minden állampolgárnak jogában állt volna, hogy a saját nyelvén forduljon a hivatalokhoz, azok pedig kötelesek lettek volna az elintézésről értesíteni őket anyanyelvükön. Egyébként az államnyelv mellett „a német, a magyar és a lengyel