Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - KRITIKA - Karel Tomiš: Az emberség és helytállás dicsérete
KRITIKA an meditatív és diszkurzív jellege. Ján Jurkovič korán elhunyt apjának gondolati és erkölcsi hagyatékát fejleszti tovább saját nemzedéke tapasztalatai alapján. Jurkovič alakjában az író harmonikus, józan, kiegyensúlyozott, nemes gondolkodású ifjú egyéniség arcképét rajzolta meg, aki pozitív célok megvalósításában látja élete értelmét. Azonban nem sematikus pozitív hősről van szó. Sokat gondolkodik, töpreng, a látszólag egyértelmű és világos dolgokat megkérdőjelezi. Semmit sem fogad el anélkül, hogy meg ne győződne indokoltságáról, helyességéről. Ellentétbe is kerül néhány felettesével, akik másként képzelik el a kiváló katonát. A regény második, A nercek füttyentése alcímű részében Ladislav Ballek egyrészt a két ifjú hős szüleinek sorsát, másrészt Vojtech Kováč csempész viselt dolgait írja le. A cselekmény bonyolítása szempontjából fontosak a két apa halálának körülményei, akik mint pénzügyőrök a szlovák—magyar határon szolgáltak. Ján Jurkovič édesapjának egészségét a Magyarországot 1944 októberében megszálló németektől kapott üt- legek ásták alá, s ez juttatta idő előtt sírba. Ján Marton apját állítólag a csempész Vojtech Kováč szúrta le. Mindkét pénzügyőr halála közvetlenül hivatása teljesítésével függ össze. Életük a kötelességteljesítés példája fiaik számára. A szerző tömören, ám az epikai teljesség igényével, személyes sorsokat és történelmi eseményeket szoros egységbe fonva mondja el a történteket, kiindulópontot teremtve a harmadik, Tuhársky tanyája alcímű rész cselekménye számára. A harmadik rész központi alakja Ján Marton, a határőrtiszt. Ján Domanický özvegye a család meghitt barátjához, Emil Marton vasúti tisztviselőhöz ment feleségül, aki örökbe fogadta az árvát. Anyja azonban az apai nagyszülőkre bízta a fiú nevelését. Ezek elidegenítették anyjától és új családjától. Ján Marton a családi környezetnek és az apai szeretet hiányának tulajdonítja jelleme kiegyensúlyozatlanságát, lelki ziláltságát, felbomlott házasságát, pusztító és önpusztító hajlamait. Ogy hiszi, megszabadul gyermekkora boldogtalan emlékeitől és lelki megnyugvást nyer, ha bosszút áll apja gyilkosán. Ladislav Ballek ebben a krimire emlékeztető részben is megőrzi a mű eszmei egységét, és a Ján Jurkovič alakján keresztül kifejezésre juttatott gondolati, etikai és axiológiai elveket. A regény harmadik részének cselekményét a bosszú végrehajtása tölti ki. Marton gyermekkora óta nem volt szülővárosában. Ez lehetővé teszi, hogy inkognitóban, mint alkalmi fürdővendég a kis dél-szlovákiai fürdőhelyen végrehajtson Kováč ellen egy sor bűntettet, amelyek apja feltételezett gyilkosát anyagilag tönkreteszik és a stresszek végül halálát okozzák. A mű eszmei-erkölcsi mondanivalóját kidomborítja a tény, hogy Ján Marton önkényes, a társadalmi igazságszolgáltatást helyettesíteni kívánó kegyetlen bosszúja nem hozza meg számára a megnyugvást. Ugyanis anyjától utólag megtudja, hogy Ján Domanickýt nem Kováč, hanem a már halott Emil Marton ölte meg, aki valószínűleg az apja, és nemcsak nevelőapja. Ján Marton elveszítve hitét bosszúja értelmében és reményét a lelki megnyugvásra, az 1968-as nyárvégi zavaros események forgatagában titokzatos módon nyomtalanul eltűnik. A két ellentétes jellemű és felfogású fiatal hős alakja szimbolikus jelentőségű. A regényben a szerző két alapelvet, az emberséget és az embertelenséget, valamint a hozzájuk kötődő értékeket ütközteti. Az ellentétpárok nemcsak az emberek közti viszonyokat határozzák meg, hanem az egyes emberben is együtt léteznek. Az egyén akaratán, döntésén is múlik, hogy melyik énje kerekedik fölül. Ezt bizonyítják Ján Jurkovič gondolatai a regény végén. Amikor Ján Marton után kutat, érzi, hogy régi barátjával eltűnt „saját életének, múltjának egy része”. Még évek múltán is vallja: „Marton sokáig közel állt hozzá, akár egy másik ÉNje .. A mű összetett eszmei-esztétikai mondanivalóját a szerző magas művészi színvonalon fejezi ki. Alakjai eredetiek, sokoldalúak, szellemileg és érzelmileg sokrétűek. Ezért kölcsönös viszonyaik, ellentéteik, konfliktusaik is összetettek. Érdemes megemlíteni, hogy egyforma költői erővel jeleníti meg a szinte vérébe ivódott szeretett és csodált, már több művében leírt napfényes ipolysági tájat és a regény első részének jellegben, légkörben alapvetően eltérő dél-csehországi hegyes, erdős, bo- rongós vidékét. Az író érdekesen oldotta meg a regény kompozícióját. A három rész viszonylag önálló, mégis szerves egységet alkot. Ön
