Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - IRODALMI ÉLET - Mács József: Találkozásaim Rácz Olivérrel
IRODALMI ÉLET meglátok, felismerek, hanem mindaddig rejtett saját világomra, a tizenéves koromig megélt élményeimre. Azt írjam, amit igazán ismerek, a Végnélktili gyűlésben találtak alapján ő is kérdezhette volna tőlem, amit én jóval később Szélfúvásban című regényem hősétől, Homérosztól véve kölcsön a szavakat: — Jó idegen, legelőbb én foglak kérdeni téged: honnan jössz te, ki vagy? Hol a városod és a szüleid? Rácz Olivér ugyanis Végnélküli gyűlés című elbeszéléskötetemből semmit nem tudott meg rólam, idegenként álltam továbbra is előtte, csak következtethetett arra, nekem is van apám, anyám, családom, testvérem, barátom, mélyebb és hitelesebb faluképem, irodalmi értelemben felfogott köldökzsinórom, amely, mondjuk, szülőföldi televényből szívja magába a nedveket. Ö döbbentett rá, hogy az írónak látnia kell a múltját, ha jobban el akar igazodni a mindennapok valóságában és a jövőben. Az élet felől suhogtatta szenvedélyesen az ostorát. Rá nem illett a mondás, mint egyesekre napjainkban, hogy a papok a Bibliából, a kritikusok meg esszékötetekből olvassák fel az igét. Egyszóval Rácz Olivér jó kritikusi érzékének és szigorának köszönhetem, hogy fordítani tudtam a „röpülj, hajóm” vitorláján. Azt is, hogy második elbeszéléskötetemről, a Téli világról A novella pontjai című tanulmányában Fábry Zoltán már ezeket mondhatta: „Mács József új kötete — Téli világ — jólesőn igyekszik feledtetni első könyvének (V égnélküli gyűlés] kezdetlegességeit.” Éppen ezért Rácz Olivér kemény és a lényeget felismertető kritikája soha nem emelt válaszfalat közénk. Mikor megjelent Puffancs, Göndör ős a többiek című ifjúsági regénye, igen meleg szavakkal méltattam könyvének a súlyát, jelentőségét irodalmunkban. Ö is mindig Íróra valló emberségét, segítőkészségét mutatta irányomban. Amikor a hetvenes évek elején igen-igen nehéz helyzetbe kerültem egy ma is kéziratban maradt regényem miatt (Magasság és mélység], a hosszú és tilal más csend után ő volt Kétszer harangoztak című regényemnek az elbírálója. Mondhatom, bátran és nagy szívvel segédkezett a megjelentetésében. Ugyanígy pártfogásába vette Szélfúvásban című regényem kéziratát is. Úgy áll hozzá ma is a rábízott kézirat elbírálásához, hogy a gyengéi fölött sem hunyja be szemét; ez az alapállása a múló évekkel sem változott. Szigorúan az élet felől kéri számon az írótársait. Azt kérdezi tőlük is, amit legcsendesebb tűnődő perceiben magától, hogy kedves barátom, „mit éltél át” ma, tegnap, tegnapelőtt, és az átélt élmény tapasztalatát hogyan akarod megosztani az olvasóval? Folytonosan ezt az egyet kérdezi hetven évvel a vállán is, fiatalosan, mert szerinte is „a tehetség: elsősorban a való világ átélésének képessége”! Ahogy ezt maga is bizonyította számos könyvében, leginkább egyik legolvasottabb és legrangosabb regényében, a Megtudtam, hogy élsz ben, amelyről találkozóimon is gyakran ejtenek szót az olvasók. Miként Rácz Olivérről is, akit a szívükbe zártak, írójuknak tartanak.