Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - LÁTÓHATÁR - Vaszil Bikov: Ködben
LÁTÓHATÁR volt más a házban. Az asztal sarkán bűzölögve füstölgött a mécses, a fűtő csukott ajtócskája mögött fellángoltak a fahasábok. Pislákoló fényükben a padlón valahonnan egyszerre csak megjelent egy négyéves forma kisfiú, csodálkozó, majdhogynem elragadtatott kifejezéssel Burovra meresztette elkerekedett szemeit. Kezében egy deszkából durván kifaragott játékot tartott, amelyet készségesen nyújtott a vendégnek: — Né, lovacska! Apuska csinálta nekem. Az őszinte gyermeki mozdulatban annyi szeretet és bizalom volt, hogy Burov nem állta meg, elvette a játékot, szórakozottan megforgatta a kezében, megdicsérte: — Csinos lovacska. — És apuska csinál nekem kutyuskát is. Farkincásat. — Farkincásat? Nagyszerű. Hogy hívnak? — Glisának hívnak. Apuskát meg Szuscsenyának. — Vagyis Grigorij Szuscsenya leszel — mondta Burov. Már sajnálta, hogy belekezdett ebbe a fölösleges beszélgetésbe a gyerekkel. Az ajtó mellett némán álló gazdához fordult: — Na, hogy élsz? — Ülj le, ha már... — préselte ki magából a házigazda. — Nem ismertelek meg mindjárt. Megváltoztál... — Ügy bizony, te is megváltoztál — mondta Burov, és hirtelen szokatlan zavart érezve leült az ajtó melletti lócára. Abban a pillanatban, akár egy kiskacsa, görbe lábacskáin odatotyogott hozzá Grisa, s teljes bizalommal nekitámaszkodott a térdének. — És Ljonyiknak patlonja van — jelentette ki kedvesen, Burov arcába bámulva. — Ami lő. Bumm! — Nézd csak! A patronok most nem valók gyerekeknek — jegyezte meg szigorúan Burov. — Nem patron az, Grisa — javította ki az apja. — Töltényhüvely. — Aha, töltényhüvely. Grisa közben a játékáról megfeledkezve szájába dugta ujjacskáját, és a vendéget kezdte nézegetni. — Hozzád jöttem, Szuscsenya — szólt Burov, feszültséggel a hangjában, óvatosan félretolva a kicsit. Az meg csak egyre simult volna a vendéghez. — Meg golyója is van Ljonyiknak. — Jól van, Grisutka, menj az ágyacskádba, ott játsszál — mondta Szuscsenya, és karjába vette a fiát. Grisutka ellenkezésképpen nyafogott, összehúzta a lábacskáit, ám az apja nyugodtan az ágyhoz vitte, és elérzékenyülten jött vissza az asztalhoz. — És a feleséged hol van? — kérdezte Burov. — Tehenet fej. Befűtöttem ma a fürdőt, mosdani akartunk. A gazda leereszkedett az asztal melletti alacsony lócácskára, idegesen a térde közé fogta nagy, erős kezeit. — Mosdani jó dolog — mondta Burov, de már egészen más járt a fejében. Arra gondolt, hogy itt semmiképpen sem lehet lelőni Szuscsenyát, ez a kicsi elrontotta az egész dolgot, az apját valahova ki kell vinni, az udvarra vagy esetleg a fürdőházhoz. A fürdőházhoz jobb lenne. Persze a lövést meghallhatják az állomáson, s nekik még át kell kelniük a folyócskán ... Jobb lenne mégis a folyó mögött... Onnan aztán a szántón át az erdőbe. Csak hogy vezeted oda? És ha közben rájön? — Tudtam, hogy eljöttök — mondta Szuscsenya érezhetően megcsukló hangon, s Burov valami gonosz moccanást érzett belül, de semmivel sem adta ennek jelét, és szinte vidáman megjegyezte:
