Irodalmi Szemle, 1989

1989/5 - Duba Gyula: A könyvek lázadása az író ellen

Csipegette a pontyot, a szálkákat a tányér szélére rakta, bort ivott. Kétszer nem él meg vízben a hal, mondta a közhelyes bölcsességet fanyarul, s mosolygott. Töprengőnek és fáradtnak látszott, de amellett határozottnak tűnt fel, a réginek. Csak ő tudta, hogy már nem az, aki volt, mert megbizonyosodott róla, hogy vereséget szenvedett, legyőzték.

Megnyugtata ez a bizonyosság. Leikébe a belenyugvás békéje költözött.

— Majd holnap... — biztatta a felesége kedvesen.

— Hogyne, kedves, majd holnap — mondta engedelmesen, de nem hitte, amit mond, mert tudta, hogy a holnap se hoz változást. A képzeletbeli „halott” talán eltűnik a sarokból — legfeljebb eladja az antikváriumban a könyveket —, de a helye nyomot hagy, jelen mar^d ... emléke megmarad.

Dlapltcemaats-soroittlbr* % quasi ktppel, 1171