Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - HOLNAP - Hajtman Béla: In memoriam M. I. (kispróza)
Hajtman Béla In memoriam M. I. Ügy elmegy ekmeglássátoksohahíremsehalljátoksehíre metsenevemetfelejtsetekelengemetfelejtsetekelengemet Álmatlan éjszakáinkban felzokogó kisgyermekekként járni próbálva vonszoljuk magunkat nagyanyánk puha ágyához, elaltató mesét várva az Öregapóról és pipájáról. Nem értjük, miért szipog nagymama, miért csuklik el hangja mesélés közben. Nem tudjuk, mit jelent az, hogy háború, lelőtték, nincs közöttünk. Később, járni tudva, olvasva az első betűket, nehezen tudjuk megérteni, hogy pajtásaink nagymamái a háborút, lövöldözéseket átélt férjük-uruk oldalán főzik a vacsorát, míg unokáik a nagyapa térdén lovacskáznak kezükben maguk készítette fegyverekkel, csatakiáltásokat hallatva ráncigálják az öreg hosszúra nőtt bajuszát. Ügyelmegyekmeglássátoksohahíremsehalljátoksehíre metsenevemetfelejtsetekelengemet ....................................... A falu bátyus bácsikájához futkározunk, aki hátizsákjába a rossz, csintalan, anyukájuknak szót nem fogadó gyermekeket tömködi. Mindhiába csúfolódunk, rosszalkodunk, nem visz magunkkal a kopott kabátos, sétabotos, foltos hátizsákos pipázó bácsika. Fölszállt az égbe titokzatos batyujával. Sokszor leszáll hozzánk téli estéken, kezében virgáccsal, játékokkal teli puttonya. Űgyelmegyekmeglássátoksohahíremsehalljátoksehíre metsenevemet..................................................................................... K inőve a bátyus bácsik és télapók korából, képzeletünkben nekilátunk nagyapánk kifaragásához. A vésőt szükség nyomja kezünkbe, a fát nagyanyánkkal választjuk ki. Bizony nem könnyű megfelelő fához jutnunk. Meg kell várnunk, míg teljesen megszárad. Sokszor munkánk közben tapasztaljuk, hogy bütykös anyagra akadtunk. Üjra meg újra járjuk az erdőt nagyanyánkkal. Máig sem készült el faragványunk. Az iskolapadban önmagunkat meghazudtolva a hozzánk legközelebb álló öregekről írunk dolgozatainkban. Vászaninget, dolmányos mentét adunk rájuk, fejükre kemény kalapot helyezünk el, nem tudjuk őket elképzelni férfiasságra valló szőrzet, izmos karok és finom illatot árasztó füstölgő pipa nélkül. A szavak, a varázslatos, az igaz, a kemény szavak hiányoznak. Előttünk lebegnek más-más helyzetben, de sosem szólnak hozzánk. Megpróbáljuk a képzelet szülte apókát a magunk olvasmányélményei, álmainkban hallott szavak alapján megszólaltatni. Ügy elmegy ekmeglássátoksohahíremsehalljátoksehíre Krisztusi korú, harsány, vakmerő, életerős fiatalembert december végén lelőnek a faluszéli határban. Kora tavaszra találják meg holttestét a hegyfarki mezőmunkások. Felesége a ruháról ismeri fel az elszenesedett testet. A fiát sirató anya, a férjét búcsúztató megözvegyült asszony jobbján szepeg egyetlen elárvult lánya a betemetett sírgödör fölött. Ügyelmegyekmeglássátoksohahíremsehalljátok . .
