Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - Fülöp Antal: Rozalinda (regényrészlet)

be, szó nélkül visszafeküdt. Nem nagyon lepődött meg a tornácon nemsokára fölhangzó csizmás léptek dobaján, mielőtt zörgettek volna, nyugodtana fölkelt, villanyt gyújtott a konyhában, szélesre tárta az ajtót, és ujjával a szoba felé mutatott. Amikor fázni kezdett, arra eszmélt, hogy nyitott ajtónál ül hálóingben az asztalnál; emlékezett a tompa dörrenésre, amit a kamra szöglete fölfogott. Fölállt a szüremlő pirkadatban, az asztal fölé húzott lámpa fényénél megnézte magát a tükörben, és úgy találta, hogy megöregedett.

— Kucmanné! — mondta. — A világ úristenit! Hát szabad ezt?

Persze, Cinke-Lillnek Kucmanné e saját, megható verziójából, jó okkal, csupán a nyilassal kezdődő részt mondtam el, talán azt is fölöslegesen, mert már aludt.

Magamra maradva hallgattam lélegzését a sötétben. Az óra — foszforos számlapján a foszforos mutatókkal — elketyegte az éjfélt, és egyszerre olyan érzésem támadt, mintha Kucmanné rám szoruló csapdahálójában egy acélos törzsű pálma a levegőbe emelne. Amit elmondtam róla, annak egyszer és mindenkorra ki kellett volna őt zárni az életünkből, amolyan keritésfélének szántam, amely hosszában választotta volna ketté az udvart a kapuig, ha nem is tüskésdrót-sö- vénnyel, de legalább a néma elutasítás hidegével: esetleg köszönés, de jobb, ha még az sem! Ám mialatt róla beszéltem, itt volt velünk a szobában, magam idéztem őt közénk, ide az ágyba. És rozoga vénasszony létére, bokáján az elhasználtság kék-lila ereivel, selymes tokájával, amely hazudás közben, mint a vaníliapuding, olyan finoman remegett, arra kényszerített, hogy fél éjszakán keresztül dolgaim helyett (lám, Cinke-Lill közben elaludt] tőlem idegen dolgokkal törődjem, s valami ketrecbe zárt Herkulesként — akkoriban a csákány után szusszanás nélkül befaltam fél kiló marhahúst, és jobbféle csöndben hallani lehetett, ahogy a nyakerem lüktet — egy élemedett jövőjós boszorkánnyal küszködjem: a szép (de bármilyen) szó lepűrgött róla, időnként egy rendesebb pofon gondolatáig eljutva meg rögtön elszégyelltem magam, a följelentgetést pedig, mint minden rendőrszagú dolgot, talán még nála is jobban utáltam, pedig lett volna mit, tekintve titkos éjjeli szeánszait. Ha el is bicikliztem volna a rend új kockaházához, amely első pillantásra is ötször nagyobbnak látszott a réginél, s a hírek szerint a falukból fölszivárgó újvárosi fiatalok létszámának megfelelően leányvállalatként a régi is megmaradt, az eredmény föltehetően attól függött volna, hogy a csendes éjben a kavicsos udvaron, vagy a talpak alatt megnyikorduló kavics zajától tartva inkább a sikátor felől (majd be az ablakon), kik látogatják e titkos szeánszokat. Ha hittem volna a varázslatban, joggal gondolhatam volna arra, hogy Kucmanné az ámbitus végében belén- dekből és egérfarokból, amelyre pontban éjfélkor a macskabagoly árnyéka esett, varázskotyvalékot főzött és gőzeibe mormolva emelte a sikátor fölé a holdat, amelynek bizonytalan fényében, ahogyan a szoba egyöntetű sötétjét megbontotta, elmosódva sejlettek föl az addig láthatatlan dolgok, a bútorok élei meg a szögletek, és Kucmanné aranykarkötős alakján, mint a pauszpapír alá csúsztatott képeslap, újra átderengett az a másik, zavarbaejtő alakja, amely a múltjából elmondott szavaimból most visszanézett, az a Rozalinda, aki valami öngyilkos igazságéhséggel ugrált fejest az élet kritályfelületű, iszapbűzt rejtő dolgaiba, és begyűjtött tapasztalataival mostanra jogosnak, sőt egyedül ésszerűnek azt tartotta, amiért kénytelen voltam gyűlölni őt. A maga által terjesztett múltjába pillantva nem is sejtettem, hogy ennyire közel kerülhetek ahhoz az oktalan „megértéshez”, amellyel Cinke-Lill elalvása előtt annyira felbőszített. Tudtam, hogy amíg egy házban lakunk, csak félszívvel lehetek magamé, a másik felem, örök éberségre kényszerítve, azt a keveset próbálja megóvni tőle, amit még úgy-ahogy magaménak mondhattam: Cinke-Lilit, a szombatokat és a vasárnapokat, meg azt a kis, meló utáni nyugalmat, ami már amúgy sem volt zavartalan. Közben azon töprengtem, hogyan tudnám a (lakás)hivatal min