Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - HOLNAP - Szászi Zoltán: Érkezés után (elbeszélés)

böködöm, és nyomom neki: és te emlékszel, amikor az Edda-koncert után megittunk egy liter bort két mezőgazdasági szakközépes csajjal, aztán jól lesmároltuk őket? Persze, emlékszik, hogyne emlékezne, pedig én tudom, hogy ott sem volt, teljesen más figurával csináltam a borivást és a smacizást végig. Ű viszont bólogat, és úgy néz vissza az elmúlt tíz évre, mint egy hajóskapitány a süllyedő hajójára, amivel lehúzott már háromszázezer tengeri mérföldet, kicsit sajnálja is, de büszke, hogy kibírta. Én inkább hallgatagon kiiszom a sörömet, és lelépek, valami nem létező kötelezettséget emlegetve. Mert unom, hogy nemzedéknek neveztek ki, hogy szellemi és politikai hovatartozásomat és nemzetiségemet meg öntudatomat a hátam mögött megállapítva egyszerűen belevágnak egy kész helyzetbe. Nem, köszönöm szépen, ebből nem kérek! Nincs kedvem és nem akarok siránkozni, nem akarok mellveregetős, kocsmákban himnuszt meg irredenta mindentvissza-nótákat énekelgetni rossz arcú és sunyi hőbörgőkkel, akik becsinálnak, ha meglátnak egy vasutast, nemhogy egy rendőrt! Hát ilyenek ne határozzanak meg engemét! Palóc vagyok. Ennyi elég. Slussz, a téma befejezve!

Isabelle Adjanival álmodtam. Olvastam. Olvastam róla, a francia bulvársajtó szerint AIDS-ben szenved, és meg fog halni. Aztán azt olvasom, frászt van AIDS-e, csak visszavonult, mert forgatásra készül. Szóval szép egy nő, lehet hogy megérne egy fertőzést? Nü ne! Tiszta hülye vagyok, ilyeneken egyáltalán gondolkodni is! A kedves színésznő pedig most vagy eszik, vagy horgászik, vagy mesét olvas a gyerekének, vagy éppen most csinálnak neki gyereket. Mindegy, nem volna rossz egyszer úgy igaziból is látni a hölgyet!

Mégiscsak jobb lenne a paradicsomban! A szépen kiszámított ív után landolnék és reccsennék egy nagyot, mint Józsi bácsiék kertjében a fabudi, amit harminc deka élesztővel robbantottunk ki a helyéről. Szegény Józsi bá, három hétig hordta az anyagot fájront után... Mostanában új hasonlatokra bukkantam, ezek még a paradicsomban is használhatók. Ilyenek, mint például csúnya vagy, mint munkába az út, príma, mint pénteken a fájront. Ez a nép nyelve, ez a te néped. Ez a te földed, itt kell élned, erre születtél, itt vannak napjaid megszámlálva. [Remélem, még jó sokáig kell számolni.)

A szeretet megtart téged itthon, s mivel otthonod a világ, mindent és mindenkit szeretned kell. Mivel azonban a kivétel erősíti a szabályt, magadat utálhatod. No, jó éjt, majd folytatod holnap, ha élsz!