Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

zönségtől — Velkovics polgármester szerepében — Fazekas Imre érdemes művész, aki 1985 végén — hatvanöt évesen — nyugdíjba vonult. Ez volt a Matesz 232., komáromi társulatának 172. premierje. A műnek pedig ez volt a csehszlovákiai bemutatója.

Idézzük a dramaturg szavait a műsorfüzetből: „Mikszáthról azt szokták mondani, hogy noha színdarabot nem írt, minden írásában megvannak a színjátékok sajátos erényei is. Mindez a Noszty fiú esetében erős társadalombírálattal, szatirikus látásmóddal párosul. Nem csoda hát, hogy olyan hatalmas vonzást gyakorolt a megjelenítő művészetek szinte minden ágára. A regény megjelenése óta eltelt 77 év alatt hat színpadi feldolgozás készült a műből. Az elsőt Harsányi Zsolt készítette, az ősbemutatóra 1926-ban került sor a Vígszínházban. Ez a színpadi változat sok tekintetben ellentmond a mikszáthi szellemnek. A második színpadi változat Benedek András és Karinthy Ferenc nevéhez fűződik, ezt a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be először 1950-ben. Ez az első, Mikszáth szellemében készült dramatizáció. Több színházban — köztük Erdélyben is — sikerrel játszották. 1961-ben Karinthy Ferenc készített egy újabb adaptációt, a Vígszínház »Irodalmi törvényszékbe számára. 1971-ben a Fővárosi Operettszínház mutatta be az első zenés színpadi változatot. A munkatársak: Benedek András, Karinthy Ferenc, Zoltán Pál, Mészöly Dezső, Farkas Ferenc. 1972-ben a Veszprémi Petőfi Színház számára írt a regényből zenés vígjátékot Benedek András, Karinthy Ferenc, Siklós Olga, Brand István és Rónai Pál. Mindmáig ez a mű legkorszerűbb színpadi változata. Ennek alapján készült a Matesz mostani bemutatója is. Karinthy Ferenc 1982-ben — ezúttal a mikszáthi vonalból eltérően — új feldolgozást készített a Madách Színház számára. Filmet három alkalommal készítettek a regényből. 1928-ban egy néma változatot, 1938-ban hangosfilmet (egyiket sem teljesen Mikszáth szellemében), majd a 60-as években készült a budapesti tv által is nemrég sugárzott filmváltozat.”

Mikszáth időszerűségével kapcsolatosan még két idézet található a műsorfüzetben — nem véletlenül: „Ez a darab a magyar demokratikus közérzet kialakulásának kezdeteit vizsgálja. A klasszikus mű műsorra tűzése tehát nem múltba menekülést jelent, hanem a jelennek szóló aggályok kimondását. Így érhető tetten a politikai és erkölcsi öntudat máig ható kialakulása, így lehet rátapintani beteg eltorzulásokra, magánéletbe hanyatló visszaszorulásokra, a közjó helyett az egyéni boldogulást választó elsekélyesedésre. Konkrét történelmi helyzetekben, gazdagon árnyalt személyes drámák során nagyon jól lehet elemezni a magunk valóságának lehetőségeit és lehetetlenségeit.” (Molnár Gál Péter) Valamint: „Egy Mikszáth-mű színrevitelének lehet a célja — maga Mikszáth? Azaz: a Mikszáth iránti kegyelet, a mikszáthi hangulatok felidézése? Szerintem — lehet. Lehet, mert egy akkora író megérdemli, de lehet azért is, mert minden egyebet, amit az előadástól várnánk, azt Mikszáth úgyis magával hozza.” (Szőcs István)

A szlovák nyelvű sajtóvisszhang felemás, de nagyjából dicsérő. A magyar nyelvű kritika is felemás, de az már inkább elmarasztaló. A szlovák kritikai anyag egy része a nagyobb gondolati elmélyülést hiányolja. Ennek ellenére elismerően szól a produkcióról. A Hlas ľudu kritikájának címe: Kvalitná, ale problematická inscenácia, azaz: Kiváló, de problematikus inszcenáció. A szerző (F-a) kiemeli, hogy a szereplők ugyanúgy örültek ennek a produkciónak, mint a közönség; a diákok számára viszont alighanem kevés lesz a mondanivalója. A rendezést minden túlzástól mentesnek ítéli meg. (1985. 1. 7.) A kassai Večer c. napilap Juraj Antalík tollából közöl recenziót az elragadtatás hangján 1985. 3. 11-iki számában, a komáromi társulat kassai vendégszereplése alkalmával. Az írás címe: Moderné poňatie, azaz: Korszerű felfogás(ban). Az előadás ürügyén külön foglalkozik annak mély mondanivalójával és időszerűségével.

Talán nem lesz haszontalan, ha a rendező szavait is idézzük a műsorfüzetből: ,,(....) A regényt tehát most se kérje tőlünk számon a kedves néző. Annál inkább se, mivel annak lényegét egy nálunk igen nagy, talán a legnagyobb népszerűségnek örvendő formában, a zenés vígjáték formájában tolmácsoljuk. A vállalkozás így sem egészen reménytelen. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ha megpróbáljuk a mesét komolyan venni, és az előadás folyamán hiteles szituációkat teremteni, egy-egy reális helyzetet továbbgondolni — a zenés vígjátékból is születhet jó előadás. Lehet mondanivalója. Tervezett előadásunkban mégis inkább a szórakoztatásra helyezzük a hangsúlyt.”

S most lássuk a magyar nyelvű sajtóvisszhangot! Csiba Géza — a többi között — ezt írja Még egyszer a hozományvadászról c. írásában, a Szabad Földműves 1985. január

19-iki számában: „A mű az átdolgozás ellenére ízíg-vérig mikszáthi maradt, meg