Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - KRITIKA - Jaroslava Pašiaková: Az irodalom igaza vagy az irodalmár varázsa? (Rákos Péter: Az irodalom igaza)

ségének rendeli alá értékeléseit, hanem a lehető legszilárdabban a tényekre, a tapasztalatra, az objektív bizonyosságra támaszkodik.” Čapek szerint a kritika fő feladata az irodalmi mű megismerése; az irodalmi mű pedig „zárt realitás, amelynek megvannak a maga törvényei, a maga páratlan rendje, a maga hamisítatlan tartalma”. Persze megjegyzi, hogy az egyik kritikus törvényszerűen az irodalmi jelenségnek az egyik oldalát, a másik a másik oldalát figyeli meg. „Vannak érdekes személyiségek és nagy személyiségek, az utóbbiak úgy ismerhetők fel, hogy több tartalmat, több rendet és drámaiságot fogadtak magukba abból, amit valóságnak hívunk” — írta Čapek már

1933-ban IKe sporu o kritiku, Prítomnost 10, 1933, 250—251.).

Ez a nézet ma is érvényes. Milyen tehát Rákos Péternek az irodalmi mű értelmezése során követett módszere? A tények kizárólagos tisztelete, a mű szövegének a respektálása, a mű lényegének és értelmének a felismerése a kor irodalmi kontextusában.

Ebből az aspektusból megértjük, miért von le a legkonkrétabb anyagból is absztrakt következtetéseket. Mindenekelőtt az irodalom és az irodalomtudomány közötti kapcsolat érdekli: „A világon mindenről létezhetik tudomány, de egyetlen tudomány sem lehet meg tények híján: az irodalomtudomány sem” (162. old.). Ezért is kérdezi szinte aggályosán: hogyan lehetséges az irodalomtudomány, van-e értelme az értelmezésnek, egyáltalán az irodalmi műnek? És hangot kapnak a lelkiismeretes kritikus kételyei is: „Van-e bárkinek is joga a mű alkotója és befogadója közé furakodni?”

F. X. Salda a következőket írta Feljegyzéseiben: „A mű nem akkor kész, amikor befejezik. Az irodalomtörténet nagyon alaptalanul csak arra szorítkozik, hogy leírja a mű genézisét, amin a mű létrehozását érti az első impulzusoktól és indítékoktól kezdve egészen az anyagi befejezésig. A feladat második, s gyakran nagyobb és nehezebb része azonban még hátravan: felvázolni, mennyire módosult a mű azon generációk gondolkodásában..amelyek foglalkoztak vele, amelyek belőle éltek, amelyeket táplált és éltetett. Ez a második része a mű »életrajzának« — és ezt nagyon gyakran, szinte rendszeresen elhanyagolják.”

Rákos Péter rendszeresen és alkotó módon éppen a magyar irodalmi művek „életrajzának” e második részére összpontosította figyelmét az alapvető műveket vagy áramlatokat vizsgálva (Gertrudis ártatlansága; Noszty Feri bűne; A Nyugatról; A két Gábor stb.).

Érdekes a Prolegomena egy eljövendő irodalomtudományhoz című tanulmány. „Korunk irodalomtudományának számos tisztázatlan kérdése merül fel benne sajátos megvilágításban. Az írás híven tükrözi a szerző három évtized kutatómunkájának tapasztalataira épülő irodalomszemléletét, távlatos érvényű gondolkodását az irodalomtudomány feladatairól, megújulásának lehetőségeiről" — írja Szeberényi Zoltán velős, pontosan értékelő utószavában.

A szerző jártasságát a régi és új poétikai művekben, a magyar versformák eredeti megközelítését tipikusan szemlélteti a Vitás verstani válaszok című tanulmány, amely biztosan a felfedezés erejével hat majd nemcsak a mi tudományos köreinkben, hanem a magyar tudósok körében is. Érdekes a gyermekmondókákkal kapcsolatos megfigyelése is. Megjegyzi, hogy Čapek Marsyas című kötetében hasonló felismerésre jutott, mint Horváth János: „Čapek — mondanunk sem kell, hogy a magyar elméletektől teljesen függetlenül, s azokról aligha sejtve bármit is — szintén a cseh rigmusokban, gyerek- versikékben keresi a cseh prozódia lényegét és a cseh versritmusok prototípusát, s azt pontosan ugyanabban az ütemszerkezetben véli fölfedezni, mint Horváth János...”

A jelenlegi és jövőbeli szlovák hungarológia szempontjából kulcsfontosságú Rákos Péternek A hungarológia felsőfokú oktatása című beszámolója, amely az első hungarológiai kongresszuson hangzott el Budapesten, 1981-ben. Ebben a magyar nyelv és irodalom nem magyar környezetben történő tanításának problémakörével foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy a tanítás tisztán tudományos okokkal is motiválható, de lehet és bizonyos fokig kell is pragmatikusabban motiválni: „Felsőoktatási szempontokból a hungarológia nem az, amit a metropolis kínál, hanem amit a helyszín igényel.”

Tehát azokban a Magyarországgal szomszédos országokban, ahol magyar nemzetiség is él, a hungarológiának kétféle feladata lenne: egyrészt „mint tanári és nem tanári szaknak az oktatása az ország magyar anyanyelvű lakosságából kikerülő egyetemi hallgatóknak ..., másrészt lehet és általában van is ugyanezekben az országokban olyan önálló oktatás, amely az ország többségi nemzetéből hivatott szakembereket képezni,