Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - NAPLÓ - Gyüre Lajos: Egynyári szerelem
jalak meg. Tán épp ez a kérésed hozta most mindezt i,lyen világosan elém. Hogy is mondjam csak, hogy az igazságot jól megközelítsem: mert felelni akarok. Én nem Téged csallak, én Veled csalok. Te tudsz valakiről, aki nem tud Rólad. — Emellett azonban igaz ez, ezzel tartozom Neked és az igszágnak, s tán jól is fog esni Neked, hogy ha csak tőlem függne, akkor százszázalékosan teljesíteném a kérésed: tán jó,l is esne, sőt egész biztosan. — Most nagyon őszinte voltam Veled és elég rossz mással. — Így is, magamtól is, természetesen adódik, hogy folyton számolok Veled a gondolataimban is, a tetteimben is. — Dehogy vagy csacsi, lásd, komolyan, mint egész egyenrangú félnek feleltem. — Hisz hogy egész csak lány voltául, mikor írtál, az édesen veszedelmes nekem és ezzel én is vagyok úgy. Azért kell vigyáznunk egymásra, hogy erre a zsákvágányra ne kerüljünk már ti. csak erre; hisz különben úgy is rá-rátévedünk és ez rendjén is volna. — Te! most hangosan felkacagtam: „a költő óva inti a leányzót” hogy szeresse, mert ő is szereti. (!!] — Manó vigye a túl-komolyságot, remélhetőleg se revolverre, se vitriolra nem kerül egyikünknél sem sor, ha egy kicsit meg is találunk bolondulni!! Egész felszabadultam: mosolyogj Te is, édes, és érezd meg az ostoba szavak zagyvaléka mögött az értelmet és a lelket; azt, hogy ennek az egész levélnek a dacára boldog vagyok Benned, fiatal vagyok a rajongásban és hogy ez kimondhatatlanul jó! Most Te vagy az uralkodó csillag és a neveddel alszom el! Ezerszer csókol Dodód Rsz. 928. máj. 24. K. Ilonka úrleánynak Budapest Főherceg Sándor u. 13 (Bethlen M. Leányotthon] Édes Kicsikém! Abban a hangulatban amiben a vasúti vendéglőben voltunk, írom ezt a pár sort. Este mikor megérkeztem elvittek Dezső báosiékhoz, a vasúttó.1; ott nagy muri volt, holt fáradtan, de reggelig maradtunk. Tán most érzem, hogy egy kicsit kialudtam magam. — És ezzel az érzéssel szorosan összekapcsolódik a fenti; azt hiszem, hogy ba mi ketten ilyen fáradtan és idegesen kerülnénk össze, nagyon eluralkodna rajtunk a gazdanélküliség”. Most, mikor a mottó az állomási búcsú, amit még meg is zavartak, látod, kicsim nem is gondolok másra csak a „zavarodra”. És még azt se bánom, hogy így volt, kissé törődötten és fáradtan, mert így is szép volt. Tudom jól, hogy mikor reggel felkelek, mikor dolgozom, mikor este politikai elfoglaltságom van és mikor Te is csendes vagy, dolgozol, és szürke gondjaid vannak, akkor nagyon jó barátok, mint pajtások és egyenrangú külön világok vagyunk, de most mintegy válaszként a Te máig meg nem kapott „szerelmes” leveledre megírom, hogy a kezem Téged fog, Téged simogat és hogy jelenleg egyetlen vágyam volna, hogy megcsókoljalak. Édes voltál, drága voltál. Hiszem, hogy minden úgy van és úgy volt jó, ahogy volt, s ahogy van, még abban is hiszek, hogy jó van abban is, hogy nem tudunk mindig együtt lenni. — De már megbeszéltük a „hangulat-leveleket” s így megírhatok ilyet is és ebben azt, hogy a művésznő és barátnő mellett néha nagyon érzem benned a nőt is; és Te itt vagy nekem a legzavarosabb; érdekelsz, szeretlek, vágyok Rád és mégis derekad fogom, a nyakad csókolom, mikor ugyanakkor másért szeretlek; azért amivel több vagy. Bonyolult érzéstömkeleg ez; és mégis így igaz. Nagyon őszinte voltam, nem baj, köszönöm Neked azt a sok-sok édes percet amit így is, úgy is, amúgy is mindenképp adtál! • • f írj. csókollak ezerszer! >• 1 Dodód
