Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - NAPLÓ - Gyüre Lajos: Egynyári szerelem

Gyüre Lajos Egynyári szerelem Ezerkilencszázhuszonnyolc tavaszán, májusban kezdődött. Talán egy majális édesbús hangulata, ta,lán egy hajtincsre hulló aranyló napsugár lobbantotta fel a pelsőci állomás akácvirágoktól bódító sétányán, s még a lombhullás messze volt, amikor a még ki sem teljesedő szerelem a kényszerítő körülmények hatására már el is hamvadt. Hogy is volt? Egy fiatal, alig huszonegy éves leány — nevezzük Ilonkának — a Ri­mamurányi R. T. betléri házában ábrándos, nagy, barna, igéző szemeivel szinte megba­bonázta az izgatott, politikai, költői vágytól duzzadó, s immár országos hírű költőt, Győry Wallentinyi Dezsőt, aki most éppen otthon van özvegy édesanyjánál Rimaszom­batban, mivel a Prágai Magyar Hírlaptól menesztették az Írók arcképcsarnoka című cikksorozata miatt. Igen, menesztették, de olyannyira azért nem, hogy ne érezné a tartó kezek pórázát. A lap kiadója, a losonci székhellyel működő Szövetkezett Ellenzéki Pár­tok Irodája bízza meg az ifjúság szervezésével. Járja Szlovenszkő magyarlakta kisváro­sait, s közben verseivel az „újarcú magyar ifjúság” kialakításáért agitál. Ilonka is a művészetről, az alkotás öröméről ábrándozik, s nem minden ok nélktl. Családjában hagyomány a művészet pártolása, az alkotó hit lángolása, amely valahol ott kezdett lobogni a dernői nagyapában, aki a Lánchíd alkatrészeit gyártotta; az édes­anyjában, aki Rudnay Gyula menyasszonya volt, de a család lebeszélte az esküvőről, ám a barátság továbbra is megmaradt. És Ilonka, mikor úgy érezte, hogy egy darab vásznon szeretné elmondani a világnak mindazt, ami benne van, akkor Rudnay Gyula tanítványának fogadja. — Anyámék aztán Dernőről elkerültek Vashegyre. Jóban voltak Holicsékkal. Anyám barátnője volt Jankának, s ott volt a Móriczcal kötött esküvőn is. Móricz nagyon fárad­tan érkezett az esküvőre — emlékezik vissza édesanyja elbeszélésére I,lonka néni —, mivel mint mondotta: Móricz Pelsőcről szekéren tette meg az utat Vashegyig. Egyszer meg is látogattuk Móriczékat Pesten. Én olyan nyolc-tíz éves leányka lehet­tem. Móricz nem volt otthon, és Janka néni sokat sírt, panaszkodott anyámnak. Akkor mutatták be Móricz valamelyik színdarabját, s a főszerepet játszó színésznő miatt volt közöttük valami nézeteltérés. Többet nem is mentünk hozzá anyámmal. — Hogyan kerültek Betlérre? — A bányaigazgatóságnak volt ott háza, amelyet mindig a nyugdíjba került bánya­tisztviselők laktak. Ide költöztünk mi is édesapám nyugdíjazása után. Innen jártam Rudnayhoz, majd pedig az Iparművészeti Főiskolára, Pestre. Ekkor ismerkedtem meg Győry Dezsővel, és szerelem lett belőle. Egynyári szerelem. — Hogy értsem ezt? — Hát úgy, hogy mindössze egy nyáron át tartott. Én éppen állás nélkül voltam, s Dodó megígérte, hogy segít bejuttatni a pesti Operához díszlettervezőnek. Vele men­tünk el aztán Mőriczhoz, s rajta keresztül aztán be is jutottam 1928 tavaszán, de a vég­legesítést nem akarták megadni. Valószínű, hogy ez összefüggött az akkori gazdasági helyzettel, de én azt akkor nem nagyon figyeltem, csak azt tudtam, hogy nincs biztos állásom. Ezen aztán sokat töprengtem, s nagyon jól jött Dodó biztatása. — Ebből lett a szerelem. — Igen. Én sokszor utaztam Pestre, ott is laktam egy időben, mikor úgy volt, hogy véglegesítenek az Operánál. A Bethlen Leányotthonban laktam (a vqlt Főherceg Sándor u. 13. alatt). Egy alkalommal Dodó is feljött Pestre, s meglátogattuk Szabó Dezsőt — Napló

Next

/
Oldalképek
Tartalom