Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - HOLNAP - Hodossy Gyula: Tsúszót haza kell hozni!

is oka annak, hogy hosszú évtizedekig elhallgatták?) Mint azt több tanulmányában maga is megírta: nem ismerte el az irodalom regionális szétdarabolásának sajátos és sajnálatos magyar gyakorlatát. Az egyetemes irodalomba vetett hite verseiben is erősen kimutatható. A Fiatal írók Körének tagjai úgy gondolják: a történelem, az utóbbi negyven év, Tsúszó törekvéseinek helyességét igazolta. Ezért választottuk példaképünknek, ezért neveztük el róla Körünk díját, ezért kívánjuk megrendezni évről évre a Tsúszó Napokat, és ezért vállaltuk a Tsúszó-kutatások eredményeinek egyeztetését, dokumentálását. Szépséghibája a dolognak az, hogy miközben Tsúszó révén a csehszlovákiai magyar irodalom hagyományait ápoljuk, irodalompolitikánk képviselőitől és jó néhány idősebb kollégánktól gyakran érnek vádak, sőt vádaskodások a múlt tagadása, „gyökértelenségünk” miatt, mondván, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom hagyományaira fittyet hányunk. A feldobott labdát én most szeretném melegében leütni: ha van csehszlovákiai magyar irodalom, akkor Tsúszó annak olyannyira szerves része, mint például Fábry vagy Bábi, esetleg Dénes György. Tehát csak az lenne a baj, hogy nem annak a szellemi örökségét vállaltuk fel, akit számunkra felülről, hatalmi szóval kijelöltek, vagyis kijelöltek volna, ha mi ilyen kéréssel fordultunk volna „az hatalmasságokhoz”? Igen, de irodalmunk 1945 utáni első nemzedéke vagy az ún. nyolcak csoportja hogyan ápolta és ápolja a csehszlovákiai magyar irodalmi hagyományokat, ha hajlandó volt Tsúszóról tudomást nem venni? Űjabb irodalmunkból hirtelen Monoszlóy Dezső neve jut eszembe, jelezve, hogy nemcsak Tsúszóról lehet megfeledkezni!

Tsúszót haza kell hozni. Ez azt jelenti, hogy a Tsúszó által ránk hagyott szellemi örökséget maradéktalanul és mihamarabb fel kell tárnunk, közkinccsé kell tennünk. Várakozást nem tűrően el kell kezdeni a Tsúszó Emlékkönyv szerkesztését, amely nyitó kötete lehetne (a Fábry-, illetve a Forbáth-sorozat mintájára) a Tsúszó Sándor Összegyűjtött írásai című könyvsorozatnak.

Tsúszó hazahozatalához természetszerűleg hozzátartozna emléktábla, szobor állítása és költőnk sírhelyének felkutatása. Az utóbbi feladat megoldásában nagy segítségünkre lehetnének helytörténészeink, néprajzosaink. Felháborító, hogy egy alig ötven évvel ezelőtt meghalt költőnknek, szellemi életünk egyik legnagyobb alakjának sírhelyét senki nem ismeri, sem kortársai, sem a közvetlenül utána következő nemzedékek tagjai közül! A csehszlovákiai magyarság alkotóitól, szellemi vezéreitől mindenképpen nagyobb tisztességet, odafigyelést és aktivitást várnék el. Érthetetlen az is, hogy míg az egykori sarlósok összetartanak, egymás lépéseit őrző szemmel figyelik azóta is, ugyanakkor Tsúszót, kortársukat, szellemi társukat mellőzik, csak azért, mert nem vett részt sem a falukutató programban, sem a Sarló mozgalmi munkájában. (Viszont arról sincs feljegyzés, hogy Tsúszó valamivel is akadályozta volna a Sarló munkáját. Ezt Jócsikék sem állították!)

Tsúszó sírhelyének felkutatása, találjanak rá a világ bármelyik pontján is, remélhetőleg nem jelent majd újratemetést, hanem például azt, hogy a Szlovákiai írók Szövetségének Magyar Tagozata felvállalja a sírhely rendbetételét és méltó gondozását. Tsúszó szellemi energiája, mint a szellemi energia hatóereje általában, nem függ állam- és földrajzi határoktól, és szellemi örökségeink ápolása sem függhet politikai szándékoktól. Az örökség szentsége határozza meg első lépéseinket, a világban való tévelygéstől csak ez óvhat meg. Megjegyzem, nemcsak Tsúszó sírhelyének gondozását tartom az írószövetség feladatának, hanem a többi elhunyt írónk, mint például Bábi, Forbáth, Gyurcsó vagy az éppenséggel Ausztráliában elhunyt és eltemetett Tamás Mihály sírhelyét is. A sírhelyeket számon kell tartani (ez így etikus), az igényeknek megfelelően gondozni, és legalább évente megkoszorúzni. Az írószövetség ennyivel igazán tartozik volt tagjainak és a többi nagy szellemi hagyatékú irodalmárnak.

Befejezésül talán a legfontosabbról. Tsúszó hazahozatala irodalomkritikusainknak a nagy mester munkáit elemző dolgozatai nélkül nem mehet végbe. Mindmáig megírásra vár egy átfogó irodalomkritikai munka Tsúszó költészetéről, és egyáltalán irodalmi tevékenységéről, mert mint tudjuk, hősünk írt novellát és drámát is, sőt — az Irodalmi Szemle jóvoltából már olvashattuk is — egy regényrészlet is előkerült a hagyatékból. Egy ilyen dolgozat hiányát az sem tudta enyhíteni, hogy Zalabai Zsigmond az említett lapban bevallja, Tsúszót a szlovákiai magyar avangárd-neoavangárd-transzavangárd valóságirodalom megteremtőjének és mindmáig el nem ismert mesterének tartja. Ezután,