Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Soóky László: Áttételes rezedaillat és reflexiók (regényrészlet)

Érzékeny búcsút vettünk az igazgatóhelyettestől, a főnök pedig halaszthatatlan dolgaira hivatkozva elvitorlázott a járási székhelyre, ahol egy kis szobácskát tartott fenn abból az észszerű megfontolásból, hogy a szeretőit ne kelljen a más lakására bekönyörögnie. A főnököm, aki a Melódia zenekar ritmusgitárosa, viszonylag gyakran kényszerül a járási székhelyen megbúvó kicsi fészekbe, mert mint valaha a tengerészeknek minden kikötőben, ma a beatzenészeknek minden falusi mulatságon akad egy-egy babája.

Otthon szerető feleségem várt kisírt szemmel, makacs hallgatásba burkolózva.

— Mi történt — mondom —, május hatodika van, ilyenkor nem szabad a harag felhőibe bújni, hiszen rövidesen nyílnak a virágok, s szeretetteljes új életet kezdhetünk.

— Ne merj hozzám nyúlni, te szemét — mondta a példás tanítónő — megcsaltál a kolléganőddel.

— Gondolatban ezerszer is — mondtam —, de a valóságban egyszer sem, mert az elveimmel ellenkezne a hasonló galádság.

A felségem nem a humoros oldaláról közelítette meg a dolgot.

— Már a faluban is beszélik, mindig csak a szégyent hozod rám! Az anyám éppen most akart pénzt adni, de visszavonta, mert ha úgyis elválunk, akkor minek adjon?

— Hülye vagy — mondtam —, a váláshoz annyira kedvezőtlen a csillagok állása, hogy azt ki sem lehet mondani, jobb, ha csinálunk még egy gyereket, ilyen ondónevelő időben ajncvaj sikerülhet.

— Persze, neked most is csak azon jár az eszed, de hogy én mit szenvedek melletted, az nem jut az eszedbe.

Belépett a sógornőm, kisírt szeme világosan mutatta a családi botrány megvalósulását, mögötte a sógorom, kajánul röhögve.

— Elválunk — jelentette be a sógornőm —, ez a piszok megcsalt a titkárnőjével, egy percig sem maradok vele tovább.

A sógornőm szintén példás tanítónő, így aztán nem vettem készpénznek minden szavát, attól rettegtem csupán, hogy belép az anyósom, ami az én megkér- gesedett lelkemnek is nagy próbatétel lett volna a mai napon.

Kimentünk a sógorral vadászni, hadd váljanak a példás tanítónők édes kettesben. Sajnos, mire virágos kedvvel hazatértünk, a vállási szándék már a rég- múltté volt. Megittak egy üveg bort, és szerető feleséggé váltak.

— Nem fenékig tejfel az élet — sóhajtott a sógor —, mondtam, hogy ne rohanjunk ennyire haza, mert a teljes vádiratot védőbeszéddé írják át, míg mi a rettenetes és marcona vadkanokkal hadakozunk.

Kicsit tántorogtunk. Szerencsére a lakásunk olyan kicsi, hogy elesni képtelenség benne.

3

Mire a gyötrő éjszaka után a kék-fekete linóleummal leszögezett íróasztalomhoz ültem, már mindkét kolléganőm feljelentett a tanácselnöknél. A feljelentés szerint az előző napon ittas állapotban durván szidalmaztam, sőt lekurváztam őket, ami tűrhetetlen, hiszen a leányanya is ember. S mivel a szocialista embertípus alcsoportjába tartoznak, természetesen érzékeny lelkületű emberek.

Csöngött a telefon, a tanácselnök tíz percet adott arra, hogy felérjek az irodájába. Az én tanácselnököm, aki valaha a magyar alapiskola igazgatóhelyettese volt és Mátyás királyi bölcsességgel intézte el a példás pedagógusok ügyesbajos dolgait, akivel egy partiban ütöttük a máriást, megválasztása után ugyancsak elrugaszkodott az anyaföldtől, kinőttek a szárnyai, azóta felülről szemléli